Ugrás a tartalomra
2021.06.04 - 13:36

Pásztor István Bíró Károly szobrának felavatása alkalmából elmondott ünnepi beszéde

1

Hölgyeim és Uraim,

tisztelt megjelentek!

 

Szellemalakot idézünk meg ezen a mai szoboravató ünnepségen. Hiszen egészen a közelmúltig nagyon sokan még azt sem tudták, hogyan nézett ki Bíró Károly. Mint ahogyan az sem ismert adat, hogy 88 éves korában, 1952. február 21-én a hidegtől és a nélkülözéstől nyomorogva halt meg a városházától alig ötszáz méterre lévő, édesapjától megörökölt háza emeleti lakásában. És a legtöbben ma sem tudják, hogy melyik volt a város kétségtelenül legsikeresebb, a modern, a huszonegyedik században is kiaknázható módon megteremtett Szabadka polgármesterének háza. Nincs rajta emléktábla. Ahogyan utca sincs róla elnevezve.

Amikor Bíró Károly meghalt, a lakását kiutalták rešenjes lakónak. Személyes tárgyai, bútorai, amikről végrendeletében rendelkezett, hosszú ideig a ház pincéjében voltak. Nem tudjuk, kinek kellene megköszönnünk, hogy végrehajtotta Bíró Károly végakaratát és így, amit meg lehetett még menteni, két szekrénye és íróasztala ott van, ahová ő szánta. Ma is megvan. Nemes célért dolgozó emberek használják. Ismeretleneknek és számos történésznek, helytörténésznek kell megköszönnünk, hogy Bíró Károly szellemi hagyatéka és azon kevés tárgya, amit a második világháború végén a partizánok nem égettek el, nem vált az enyészet részévé.

 

Bíró Károlynak hosszú élete volt. Végigélt két világháborút. A nevéhez bűn nem tapadt. Sem a háborúban, sem közéleti, polgármesteri tevékenysége alatt. Akkor miért törölték ki a város történetéből a nevét, az emlékét? Erről szeretnék ma beszélni, mint Bíró Károly egészalakos szobra és az ahhoz tartozó kompozíció felállításának a kezdeményezője.

 Hölgyeim és Uraim,

tisztelt megjelentek, ünneplő közösség!

Bíró Károly mától újra a szabadkai mindennapok része. Egy lesz közülünk, ahogyan mindig is az volt. Hazafelé indul derűsen, békésen. Lelkének nyugalma kiül az arcára, ahogyan az egyébként minden róla készült fotón is jól látszik. Szívesen veszi, ha megállnak mellette egy szóra vagy szelfire.

A városházát nem igazán veszi szemügyre. Nem úgy gondol rá, mint eredményre, hanem mint a város lehetőségére. Palicsra, amit szintén lehetőségnek gondolt és nem eredménynek, nem szokott kilátogatni, jobban érzi magát Nagyfény közelében lévő birtokán, jobban érzi magát a gazdálkodók, gyümölcsészek, pálinkafőzők között. Még mielőtt polgármester lett, rengeteget beszélt arról, hogy a város akkor fog előrehaladni, ha az akkor még fejletlen mezőgazdaságot, ipart és kereskedelmet együttesen fejlesztik. Magyar Lászlónak köszönve idézhetjük is Bíró Károlyt: ,,Csakis e három termelési ág ’összhangzatos fejlesztése az, ami a közvagyonosodást és jólétet megteremtheti’”.

Hölgyeim és uraim!

Orson Welles filmrendező alkalmazta elsőként azt a filmes megoldást, amivel képi síkon is jelezte, hogy a huszadik század a sajtó százada. Nem volt ez másként Szabadkán sem. A huszadik században itt is a sajtó határozta meg a közbeszédet, igyekezett közhangulatot teremteni, az újságírók és laptulajdonosok politikai meggyőződése mentén alakítani a közéletet. A politikusok egymással megvívták szócsatáikat és megmérettették magukat a választásokon, sok esetben azonban a sajtó erőteljesebben alakította a politikai életet, mint maguk a választott vezetők. Erre az akkor újszerű jelenségre emlékeztet a szoborkompozíció szerves részévé emelt hirdetőoszlop, a múlt századforduló tájékoztatásra szolgáló, de véleményformálásra nem alkalmas eszköze – szemben az újságokkal, amik mindkét célnak megfeleltek. A szoborkompozíció részévé tett hirdetőoszlop egy korabeli magyar belpolitikai kérdést zár le. Erre visszatérek.

A Bácsmegyei Napló 1908-ban, amikor az új városi székház építése foglalkoztatott mindenkit, a következőket írta, mint azt Magyar Lászlótól idézve tudjuk „... Szabadka nem iparos és nem kereskedő város. Itt még a föld az úr (...) a szabadkai mezőgazdaság sokkal inkább külterjes (...) A drága, nagy értékű humusz egy része parlagon hever ... A földművelés eszközei is jórészt olyanok, mint aminőkkel ősapáink túrták a rögöt. Nincs itt haladás (...) A gazdáink kinevetik, aki mást és másként akar termelni, mint ahogyan ők az apjuktól tanulták, az iparosok húzódoznak attól, ki nyugatról (...) beszél nekik, a kereskedelem alig akar kimozdulni a maga patriarchális kereteiből. Poros, rendezetlen (...) utcákból áll e város...”

Ismerős ez a hozzáállás, ezek a kifejezések. Poros, boros, bús alföldi város, a világ legnagyobb faluja. Kosztolányitól Sinkó Ervinen át a várost kíméletlenül ostorozó, a városi közönségből élő és megélő újságírókig igen sokan kivették a részüket abból, hogy Szabadkát mucsának állítsák be.

Pedig a város minden erejével a fejlődés útjára akart lépni, vezetői nem voltak fáziskésésben. Elképzeléseiket akadályozták ugyan a bécsi udvari érdekek, gondoljunk csak a vasútépítési kálváriára, arra a hatalmas küzdelemre, amit a szabadkaiak megvívtak, hogy városuk összeköttessék Rijekával.

A sajtóban, regényekben mégis erősen sulykolt közhelyek köszönnek vissza, amik a vármegye központ Zombor és a rivalizáló, de mint Mikszáth megírta, sokkal álmosabb, révetegebb, unalmasabb Szeged közé ékelődött Szabadkát nem emelték, hanem lehúzták, lenézték, lesajnálták.

Magyar László jól látta ezt a küzdelmet. Ahogyan írta is: ,,Szabadka gazdasági állapotát ismét más szemmel mérlegeli dr. Bíró Károly polgármester a Bácskai Hírlap 1912. december 22-i számában. A polgármester arról tudósít, hogy a földbirtokok jobb hasznosításával a város vagyona ’tetemesen’ gyarapodott. ’A legtávolabbi perifériákon fekvő s a városnak mit sem jövedelmezett homokterületeknek kellő időben történt értékesítése nemcsak a város bevételeit emelte jelentékenyen a vételár kamatjövedelme által, de megadta egyszersmind a lehetőséget arra is, hogy a befolyt vételárakból fontos intézmények létesítésére pénzalapot teremtethessenek’ – közli dr. Bíró, majd hozzáteszi, hogy ez tette lehetővé az új városháza felépítését és Palicsfürdő kiépítését, a városi vízvezeték és csatornázás megoldását. Az állattenyésztés céljaira kevésbé alkalmas homokos talajú legelőterületek egy részét felparcellázva 25 évi időtartamra adta a város haszonbérbe, s így a lakosság kivándorlására nem került sor. ’Tudtam ui. azt, hogy a mi népünk szereti a földet, ragaszkodik hozzá s bármily kicsiny darab legyen is az, amit a magáénak mondhat - az leköti őt (...) a parlag pusztaságból termőföldet varázsol elő...’ Megélhetési lehetőség teremtődött, gyümölcsösök, szőlőültetvények keltek életre – vélekedik a polgármester.”

Amikor tehát azt állítjuk, Bíró Károly számára sem a városháza, sem Palics nem eredmény volt, hanem lehetőség, akkor az őt jellemző mentalitásról, gondolkodásmódról, városfejlesztői attitűdről, politikusi ars poeticáról beszélünk.

Hölgyeim és Uraim,

tisztelt ünneplő Közösség!

Egy olyan ember városfejlesztő víziójáról beszélek, aki ennek a vidéki városnak a lakosságát nem vetette meg. Bíró Károly a mezőgazdasággal együtt kívánta fejleszteni az ipart és a kereskedelmet, de olyképpen, hogy nem nézte le a szabadkaiak mentalitását, nem érezte mucsainak azokat, akik bármily kicsiny földjük van, ahhoz ragaszkodnak, az leköti őket, abból meg akarnak élni.

Pedig megtehette volna, lehetett volna lenéző az úgynevezett parasztokkal szemben, hiszen az apja, Bíró Antal is ügyvéd volt, felesége révén pedig ő maga is kiemelkedően jómódú.

Bíró Károly lehetett volna a polgári attitűdöt a szabadkaiakat lenézésében manifesztáló városvezető. De nem az volt.

Lehetett volna nem elkötelezett magyar érzelmű. De az volt. 1918 előtt is és 1918 után is. Lehetett volna meghunyászkodó, könyörületért esedező, megalázkodó, gyáva ember. De nem volt az. Lehetett volna olyan, akinek lelkén bűnök száradnak. De nem olyan volt. Lehetett volna olyan, akit megtörtek az események. De nem törték meg. Mindez együttesen már elegendő volt ahhoz, hogy Bíró Károlyból szellemalakot csináljanak.

Miközben nincsenek városok, ahol a város arculatát legerőteljesebben meghatározó emberekről nem emlékeznek meg, addig Szabadka, ez a szecessziós városházájára és Palicsfürdőjére olyan büszke város kitörölte annak a polgármesternek az emlékét akinek mindazt, amire ma is épül a város imidzse, köszönhette.

Vagyis Szabadka hallgatott. De az emberek nem felejtették el Bíró Károlyt. És ezért elérkezhetetett annak az ideje is, hogy ez a szellemalak alakot öltsön és végre elfoglalja az őt megillető helyet a város történetében: egy legyen közülünk. A mai szoboravató ennek a napnak az ünnepe.

Hölgyeim és Uraim,

tisztelt ünneplő Közösség!

Szabadka különleges város. Mindig is három nemzeti közösség érezte a magáénak. Ez pedig azt jelentette, hogy meg kellett tanulnia elfogadni, hogy amit a magáénak érez, az ugyanannyira a másé is. Szabadka történelmét és történetét a nemzeti közösségek egymással, egymás mellett, egymás ellenében létező időszakai jellemzik. Bíró Károly szobrának felavatása mérföldkő a város történetében, mert eltörli azt a fajta egészségtelen és számunkra, bízom benne, mondhatom azt, hogy nem csak a VMSZ, hanem a szabadkai magyarok számára elfogadhatatlan nézőpontot, ami a várost kisajátító gondolkodást jellemzi. Mi a közös gondolkodásban, közös fejlődésben, a közös mindannapokban vagyunk érdekeltek.

Szeretném megköszönni Bogdan Labannak, hogy nyitott volt irányomban, hogy polgármesterként mindvégig támogatta kezdeményezésünket, mert értette, hogy Bíró Károly magyar politikus volt, de Szabadka polgármestere, ezzel pedig a mindannyiunk számára közös városi múlt része, olyan közéleti, politikusi szerepvállalással és teljesítménnyel, ami nem csak tiszteletre méltó, de példaértékű.

Meggyőződésem, hogy a városunk jövőjéről való stratégiai gondolkodás azzal, hogy Bíró Károly alakja visszakerül a város történetébe, Szabadka visszanyeri azt az egyensúlyt, amit az ideológiai alapú megközelítés elvett mindannyiunktól.

Hölgyeim és Uraim,

tisztelt ünneplő Közösség!

A Vajdasági Magyar Szövetség jövőorientált és együttműködésre építő, kompromisszumkereső politikai párt. Ez azonban nem jelenti a történelem elfeledését, ahogyan a múlt átírását sem. És nem jelenti csoportédekek mentén történő alkuk megkötését. A VMSZ, a Bíró Károly Alapítvány létrehozója példaként tekint a modern Szabadkát megteremtő polgármesterre, azonosul azokkal az értékekkel, amiket Bíró Károly is képviselt: célunk a város belső erőforrásaira támaszkodva, az ittélő emberek mentalitásának tiszteletben tartásával olyan közép-európai városi miliő megteremtése, ami élhető várost, biztos egzisztenciát, erőteljes fejlődést jelent. Úgy vélem, ezt vállalni, képviselni tettekkel és felelősséggel érdemes. A politikai együttműködés és partnerkeresés is tettekre és felelősségre alapozódik. Ugyanilyen Bíró Károly szobrának és a hozzá kapcsolódó kompozíciónak az elhelyezése. Erőteljes jelentéssel és üzenettel. Legalábbis nekem ez az egyértelmű szándékom. Ez az üzenet pedig nem más, mint az egyértelmű beszéd a közös múltunkról.

Azt mondtam, hogy Bíró Károly menesztése magyar belpolitikai ügy volt. És ez így van. Noha a  magyarok többsége úgy gondolja, úgy tudja, hogy a szerb katonaság bevonulását követően váltották le a magyar polgármestert, ez nem több, mint erősen táplált városi legenda, ami csak azokat segíti, akik nem érdekeltek a nemzeti közösségek együttműködésében.

Az impériumváltásnak voltak kemény és kegyetlen pillanatai is. Azonban a magyar polgármestert az őszirózsás forradalom eredményeképpen felálló nemzeti tanács vezetői váltották le, élükön annak elnökével, a Jászi Oszkár vezette Polgári Radikális Párt tagjaként politizáló újságíró-szerkesztővel, Havas Emillel, aki nem egészen két héttel később a bevonuló szerb katonaságot köszöntötte a vasútállomáson.

Fontos dolog ezt kimondani, mert száz év telt el úgy, mintha a várost elfoglaló, egyébként az első világháborúban a győztes oldalon álló szerb katonai vezetés zavarta volna el Bíró Károlyt. Nem így történt. És a nyugdíj-jogosultsági kérelmét is a nemzeti tanács vezetői utasították vissza, ahogyan azt is, hogy tizenhat évnyi sikeres polgármesteri tevékenység után dícséretben részesítsék. Magyar-magyar belpolitikai leszámolás volt ez, méltatlan eljárással.

Bíró Károly egyébként 1918 után nem vállalt közéleti szerepet. Magyar érzelmű  polgára maradt a szülővárosának, amely sokat tett, sokat küzdött az elmúlt évszázadban azért, hogy Bíró Károly a méltó helyére kerüljön: egy legyen azok közül, akik a városért, Szabadkáért és az itt élők közös boldogulásáért dolgoznak.

 

 

 

 

Szerző (Forrás)
Fotó: Dinovizija
Többi hír
2021.09.18 - 15:49
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Unió helyzetét érté
Deli Andor: A bővítés ellenzői különféle kritériumrendszerek mögé bújva szándékosan halogatják a stratégiai döntéseket
2021.09.16 - 20:16
Mint Kishegyes község minden helyi közösségében, Bácsfeketehegyen is helyi közösségi választást tartottak a közelmúlt
Bácsfeketehegyen is megkezdte munkáját a helyi közösség új tanácsa – Beszélgetés az újraválasztott tanácselnökkel