Ugrás a tartalomra
2021.09.28 - 13:50

Új sárrázók épültek

Több aktuális munkálat folyik Bácsfeketehegyen – Beszélgetés a helyi közösség titkárával
Új sárrázók épültek

A bácsfeketehegyi helyi közösség arra törekszik, hogy az őszi időszakot munkálatokra használja ki – mondta el lapunknak Juhász Attila, a bácsfeketehegyi helyi közösség titkára. Juhász arról is szólt, hogy a napokban fejeződött be a sárrázó szakaszok kiépítése a határutak és a falu utcái között.
– Folyamatosan probléma, hogy esős időszakban és télvíz idején a határból visszafelé tartó mezőgépek, főként a frekventáltabb helyeken, folyamatosan hordják fel a sarat az utcákra. Épp ezért folyamatosan követjük a pályázati lehetőségeket, és kész tervdokumentációval rendelkezünk, mert ez elengedhetetlen a pályázáshoz. Az idei évben sikerült eszközöket nyernünk a tartományi mezőgazdasági titkárságnál két sárrázó szakasz megépítésére. Természetesen Kishegyes község önkormányzata önrésszel szállt be a projektumba, aminek az összértéke egymillió-háromszázezer dinár. Ebből az összegből 100 méter hosszan, 3 méter szélesen alakítanak ki sárrázó réteget. A kivitelező a legmodernebb technológiát használja ehhez, aminek során cementet kevernek zúzott kővel. Ez megközelíti egy komolyabb betonút minőségét. Két helyszínt oldottunk meg ily módon, a Verbászi utca végét és a Bolmán utca végét – mondta el Juhász, majd hozzáfűzte, hogy a Becsei utat a felüljáróig és a szeméttelepig már korábban feltöltötték. A többi helyszín esetében továbbra is pályázni fognak a kivitelezésre.
A helyi közösség a Komunál Közvállalattal közösen az utak felmérésén dolgozik, mert a kátyúkat szeretnék aszfalttal feltölteni. Ezt a munkát még a tél beállta előtt akarják elvégezni – mondta a titkár, majd arról is szólt, hogy több kisebb beruházást is megvalósítottak.

– Önerőből több folyóméter esővíz-elvezető árkot, valamint gyalogjárdát sikerült kialakítanunk a Nikola Đurković és a Július 13-a utca kereszteződésénél. Ezzel párhuzamosan nagy hangsúlyt fektettünk a villanyvezetékek közé benőtt ágak lemetszésére. Ezzel kapcsolatban nagyon jó az együttműködés a villanyszolgáltató topolyai kirendeltségével. Ők értesítenek bennünket, hogy mely szakaszokon van ilyen jellegű probléma, és megbeszélt időpontban áramtalanítják a vezetékeket. Mi pedig elvégeztetjük a gallyak lemetszését. Megemlíteném azt is, hogy a kommunális felügyelővel ellenőriztük az útkereszteződések beláthatóságát, mert idővel benőhet egy-egy fa vagy cserje, és veszélyezteti a közlekedést. Gondot fordítunk az illegálisnak számító szeméttelep rendezésére is, amit a közvállalattal végzünk. Bízunk benne, hogy amint a regionális hulladéktároló be fog indulni, ez a probléma meg fog szűnni. Nagy hangsúlyt fektettünk a nagy temető karbantartására, és dolgozunk a helyszűke orvoslásán. Ennek alappilléreként megépítettük a közös sírhelyet, és most keressük azokat a törvényes rendeleteket, amelyek lehetővé teszik az elhagyatott sírhelyek felszámolását és az újratemetést a közös sírhelyre – számolt be Juhász.

A bácsfeketehegyi helyi közösség tervei elsősorban a falu központjának rendezésére vonatkoznak. Ennek kivitelezését azonban bonyolítja, hogy a község területén most fektetik le a szennyvízhálózat fővezetékét, és ez Bácsfeketehegy központján is át fog haladni. A titkár elmondta, hogy a rendezési munkálatokat össze kell hangolni a fővezeték lehelyezésével. A vezeték miatt a buszmegállót is el kellett mozdítani, a helyi közösség pedig azt tervezi, hogy új és modern buszmegállót fognak kialakítani a régiek helyére.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J.
Többi hír