You are here

Újabb európai uniós csatlakozási fejezetek nyílhatnak meg Szerbia számára az idei évben – mondta Deli Andor, akit az Európa-nap kapcsán kérdeztünk Szerbia csatlakozási folyamatáról.

A Fidesz-KDNP vajdasági származású EP-képviselője hozzátette, ha a dolgok jól mennek két, esetleg három fejezet már a nyári szünet előtt megnyitásra kerül.

A Szerbiával foglalkozó országjelentés pedig a májusi strasbourgi plenáris ülésen kerül várhatóan megvitatásra, illetve elfogadásra.

Azonban további tennivalói vannak még Szerbiának az európai úton – tette hozzá.

Deli Andor, EP-képviselő, Fidesz-KDNP (VMSZ): “Ezek nem újdonságok, a szerb kormány számára már jól ismert körülmények, legyen itt szó a korrupció ellenes harc fokozásáról, legyen szó a szólásszabadságról és egyéb más területekről amelyek felmerülnek, amelyeken nagyon nehéz gyors, évről évre felmutatható eredményt kimutatni. És itt van a mi közösségünket érintő kisebbségi kérdéskör is. Jól ismert körülmény, hogy a szerb kormány elfogadta a kisebbségi akciótervet, ennek a megvalósítása elkezdődött, jelentések születnek és lépések arra vonatkozóan, hogy hogy halad ez a történet és itt maga a szerbiai országjelentés is azt hangsúlyozza, hogy az akcióterv maradéktalan és minél hatékonyabb és időben történő betartását kell Szerbiának célul tűznie.”

Szerző: 
Pannon RTV