Skip to main content

A hulladékkezelés volt a szabadkai VKT ülésének fő témája

A hulladékkezelés volt a szabadkai VKT ülésének fő témája

A hulladékkezelés volt a szabadkai VKT ülésének fő témája

 Összesen tíz napirendi pontot vitattak meg a képviselők. Az év utolsó ülését egyébként december 22-én tartja a Városi Képviselő-testület, ahol a jövő évi költségvetésről is döntenek.
 

Idén többször is tűz ütött ki a szabadkai szeméttelepen. A közelben lévő lakóházak is veszélybe kerültek. A Vajdasági Magyar Szövetség képviselői szerint a Sándor helyi közösség területén lévő szeméttelep elhelyezkedése nem megfelelő, és fontos, hogy a közeljövőben az összes hulladékot a békovai Regionális Hulladéklerakó és Hulladékgazdálkodási Kft. területére szállítsák.

Butás Béla, tag, szabadkai VKT, VMSZ: „Most csak egy jogtechnikai dolgot fogadott el a VKT. Ez annyit tesz, hogy összhangba került az erre vonatkozó döntés a kommunális tevékenységekről szóló törvénnyel. Viszont én felhívtam a figyelmet a regionális hulladéktárolónak, illetve -feldolgozónak a jelentőségére, és arra is, hogy a jelen pillanatban a szabadkai hulladéktároló nem jó helyen van, és már ki is nőtte magát. Sportközpont, lakótelep van a közelben.”
 

Várhatóan 2024 elején vezethetik be a szabadkai háztartásokban a két szemeteskuka használatát, mindezt a regionális és az önkormányzati szintű hulladékgazdálkodási tervvel összhangban - nyilatkozta Radoslav Vukelić, a szabadkai Közigazgatási Hivatal kommunális-ügyi titkára. A zöld kukák mellé kék színűek kerülnének, amelybe az újrahasznosítható szemetet kell majd gyűjteni.

Radoslav Vukelić, kommunális-ügyi titkár, Közigazgatási Hivatal, Szabadka: „Egyelőre az lesz a prioritás, hogy először Szabadka város teljes területét lefedjék a zöld szemeteskukákkal, hogy minden lakos el tudja helyezni valahol a hulladékot, majd ezt követően vezetjük be az újabb kukákat, amelyek valószínűleg kék színűek lesznek.”
 

A tervek szerint 2023-ra sikerül az összes háztartási szemetet a Regionális Hulladéklerakó és Hulladékgazdálkodási Kft. területére szállítani - nyilatkozta Slobodan Milošev. A szabadkai Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat igazgatója hozzátette, ebbe nemcsak Szabadka, hanem a külvárosi települések is beletartoznak. Az illetékes igazgató arról is beszélt, hol tart most a folyamat.

„A Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat már most az összes háztartási hulladék 30 százalékát a békovai regionális szemétlerakóba szállítja. November 30-ával bezárólag a sándori szállások területén lévő szeméttelep hulladékából, amely mintegy 50 ezer tonna, sikerült december 1-ig 30 százalékot elvinni. Ez a szám pedig hónapról hónapra nőni fog. Decemberben ez a mennyiség 40 százalékot tesz majd ki, januárban pedig, amikor új alkalmazottak érkeznek, december végén öt kamionsofőr és 15 kukásautó-vezető, akkor az arány januárban már eléri az 50 százalékot.”
 

A kezdeti fázisban mintegy négyezer háztartás lesz érintett, akiket 2023. júniusáig bekapcsolnának a programba, így tőlük már a Regionális Hulladéklerakó és Hulladékgazdálkodási Kft. területére szállítanák a szemetet.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti