Skip to main content

Kilenc mandátum a VMSZ-nek

2020.07.06 - 10:19

Kilenc mandátum a VMSZ-nek

Dr. Pásztor Bálint: Az elmúlt 28 év legnagyobb választási sikere
A VMSZ 9 mandátummal az új törvényhozásban a negyedik legerősebb frakció

Azt követően, hogy a Köztársasági Választási Bizottság vasárnap este kihirdette a választások végleges eredményét, dr. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági jelöltlistájának vezetője közösségi oldalán nyilatkozott meg. Kijelentette: „Immár jogerős az elmúlt 28 év legnagyobb választási sikere!”

– A VMSZ 9 mandátummal az új törvényhozásban a negyedik legerősebb frakcióval rendelkezik. Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem annak a 71 893 szavazópolgárnak a bizalmát, akik a köztársasági választáson bennünket támogattak voksaikkal! Ígérem, legjobb tudásunk szerint fogjuk képviselni önöket! – hangsúlyozta a listavezető.

A június 21-én megtartott köztársasági választásokon induló 21 jelöltlista közül csupán 7 képviseli magát a köztársasági képviselőházban, azok közül is négy kisebbségi lista – derült ki a Köztársasági Választási Bizottság  (RIK) által meghirdetett véglegese eredményekből. A részvételi arány, a korábban meghirdetett adatok ellenére, nem haladta meg az 50 százalékot.

A RIK által közzétett közlemény szerint a június 21-én megtartott parlamenti választásokon, illetve a július 1-jén megtartott ismételt választások alkalmával a 6.584.376 választópolgár közül, akik rendelkeztek szavazati joggal, a 8433 választóhelyen  3.221.908 polgár adta le voksát, vagyis a választópolgárok 48,93 százaléka.

Ennek megfelelően az Aleksandar Vučić – Gyermekeinkért elnevezésű lista gyűjtötte be a szavazatok  60,65 százalékát, vagyis a 1.953.998 támogató szavazattal megszereztek a parlamentben rendelkezésre álló 250 helyből 188-at. Az Ivica Dačić – Szerbiai Szocialista Párt Egységes Szerbia – Dragan Marković Palma listára 334.333-an szavaztak, vagyis a begyűjtött szavazatok 10.38 százalékát szerezték meg, így 32 képviselőt delegálhatnak. A többségi listák közül a parlamentben képviseli magát még  Aleksandar Šapić – Győzelem Szerbiáért lista is, amelyre 123.393 polgár szavazott, így a szavazatok 3.83 százalékával 11 mandátumot szereztek.

A többi többségi lista nem érte el a szavazati küszöböt, vagyis a parlamentben megmaradt helyeken négy kisebbségi lista osztozik. A Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István listára 71.893-an szavaztak, így 9 képviselőt delegálhatnak, míg Muamer Zukorlić – Csak előre – Igazságosság és Megbékélés Pártja – Macedónok Demokrata Pártja koalíciós lista 32.170 szavazatot kapott, így 4 mandátummal vesznek részt a parlament munkájában. A kisebbségi pártok közül bekerült még a Sulejman Ugljanin vezette lista is, illetve az Albán Demokratikus Alternatíva lista. Mindkét lista 3-3 képviselővel lesz jelen a köztársasági képviselőházban.

A LEGNAGYOBB VÁLASZTÁSI SIKER

Azt követően, hogy a Köztársasági Választási Bizottság vasárnap este kihirdette a választások végleges eredményét, dr. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági jelöltlistájának vezetője közösségi oldalán nyilatkozott meg. Kijelentette, „immár jogerős az elmúlt 28 év legnagyobb választási sikere!”

– A VMSZ 9 mandátummal az új törvényhozásban a negyedik legerősebb frakcióval rendelkezik.

Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem annak a 71 893 szavazópolgárnak a bizalmát, akik a köztársasági választáson bennünket támogattak voksaikkal! Ígérem, legjobb tudásunk szerint fogjuk képviselni Önöket! – hangsúlyozta ki a listavezető.

Zorana Mihajlović, a Szerb Haladó Párt alelnöke is köszönetet mondott a polgároknak az SZHP-nek és az Aleksandar Vučić által vezetett listának nyújtott bizalomért. Kiemelte, a legtöbb, összesen 188 képviselői mandátum megszerzésével a polgárok nemcsak a bizalmukat adták nekik, hanem nagyobb felelősséget ruházták fel őket az ország további irányításában.

– Senkinek, aki a listánkra szavazott, nem fogunk csalódást okozni – áll Zorana Mihajlović építési, közlekedési és infrastrukturális minisztériumából kiadott közleményben.

A közleményben köszönetet mondott az SZHP tagjainak és aktivistáinak, valamint koalíciós partnereinek is, akik szavai szerint hozzájárultak a választási sikerükhöz.

– Gratulálok Ivica Dačić SZSZP-jének és  Dragan Marković ESZ-jének, Aleksandar Šapić választási listájának, illetve azoknak a kisebbségi pártoknak, amelyek mandátumhoz jutottak. Abban reménykedem, hogy a parlamentben a megalapozott és demokratikus szellemben folytatott viták során a legjobb törvényeket hozhatjuk meg Szerbia polgárai érdekében – emelte ki.

MEGINGOTT A VÁLASZTÁSBA VETETT BIZALOM?

Az Új Párt ugyanakkor az elmúlt harminc év legrosszabb választásának nevezte az ideieket. Rámutatott arra, hogy a RIK a választások végeredményét, csakúgy, mint az egész választási folyamatot, a törvényekkel ellentétben vezették le, illetve hirdették ki – áll a Beta hírügynökség jelentésében.

Arra szólították fel a hazai és a külföldi megfigyelőket, hogy a demokrácia elvei mellett álljanak ki, és jelentéseikben mutassanak rá, hogy a választási folyamatok során az illetékes szervek milyen demokratikus elvek ellen cselekedtek.

A párt közleménye szerint a idei választások megingatták a választási folyamatba vetett hitet, és ezzel hatalmas kárt okoztak a már így is a konfliktusok szélén álló társadalomban.

Kiemelték, a vezetői pozícióból való kampányolás, valamint a médiaszereplés egyenlőtlensége, a szavazatok megvásárlása, a munkahelyek elvesztésének terhe alatt történő szavazás csupán néhány azok a közül, amelyek megkérdőjelezik a választások demokratikusságát.

Közleményükben kiemelik, hogy bár kiderült, hogy a jegyzőkönyveket módosították, a benyújtott panaszok ellenére senki nem ellenőrizte, hogy mi is van valójában a választási lapokat tartalmazó zsákokban. Ezért ők választási csalásra gyanakodnak. Mindeközben a választási bizottság sem tett eleget törvényes kötelezettségeinek, valamint a megismételt választások eredményét a választóhelyek bezárást követő 96 órában sem ismertették. A RIK elektronikus ülésével pedig kizárták a megfigyelőket az egész folyamatból.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, mh (Fotó: Ótos András)
Izborne liste 2020

SVM Republicka lista 2020

SVM Pokrajinska lista 2020

Ostale vesti

SVM Izbori 2020