Ugrás a tartalomra

Kovács Elvira a Velencei Bizottság plenáris ülésén

Kovács Elvira a Velencei Bizottság plenáris ülésén

 A Velencei Bizottság plenáris ülésén több Szerbiával kapcsolatos vélemény volt napirenden - közölte Kovács Elvira.

Az eseményen szó volt az alkotmánymódosításból következő igazságügyi csomagról, valamint a választási reformról és a demokratikus intézmények működéséről. A szerbiai képviselőház VMSZ-es alelnöke a rendezvényen elmondta, hogy elsősorban a pártok közötti párbeszéd eredményeképpen módosult három választási törvény, illetve új pártpénzelési törvény került elfogadásra. A politikus felszólalásában külön kitért a nemzeti kisebbségi pártokra vonatkozó szabályokra is.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját