Ugrás a tartalomra

Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát

Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát

 Fákat ültettek Zentagunarason a 2021 és 2022 márciusa között született gyermekeknek. A Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát elnevezésű programot a helyi közösség és a VMSZ helyi szervezete valósította meg.

Tizennégy tölgyfát ültettek el Zentagunarason a helyi általános iskolával szembeni parkban. Ennyi baba született ugyanis tavaly március óta a településen. A szülők örülnek a kezdeményezésnek.

Homolya Kinga, Zentagunaras: „Nagyon szép gesztusnak tartom ezt a névvel ellátott faültetés. Tetszik, hogy egy park lesz az iskolával szemben.”
 

A zentagunarasi helyi közösség és a helyi VMSZ szervezete a kezdeményezője a Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát elnevezésű programnak. A gyermekek szülőföld és a természet szeretetére nevelése a program célja.

Sós Rudolf, köztársasági parlamenti képviselőjelölt, VMSZ: „Tradíció, hogy az unoka vagy a gyermek születésekor a nagyszülők vagy a szülők elültettek egy fát a ház környékén. Ezt szerettük volna egy kicsit feleleveníteni és visszahozni ebbe a rohanó világba. Ha a sors el is sodor valakiket innen, de szerettük volna, ha a gyökerek maradnak.”
 

Minden elültetett fa köré egy védőrácsot helyeztek és táblával jelzik a gyermek és szülei nevét is.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját