Ugrás a tartalomra

A biztonságosabb átkelésért

A biztonságosabb átkelésért

Zenta község önkormányzata, mint az eddig években is, prioritásként tekint a közlekedés biztonságára, ezért a 2020-as év végén részt vett a Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság pályázatán, melyet forgalomirányító jelzőlámpák telepítésére írtak ki.

A lakosság igényét, kérését és a területi szükségleteket figyelembe véve, az önkormányzat döntése a Batthyány Lajos és a Dózsa György utcák kereszteződésére esett, hiszen ezt az átkelőt – a jelentősen megnövekedett járműforgalom mellett – azoknak a diákok a többsége is igénybe veszi, akik a Thurzó Lajos Általános Iskolába járnak. Az iskola közelsége és a gyermekek biztonsága tette indokolttá a jelzőlámpák telepítését az útkereszteződéshez.

A község pályázata pozitív elbírálásban részesült, Zenta 2 millió dinárt nyert a berendezés felállítására. Az erre vonatkozó szerződést 2020. december 22-én írta alá az önkormányzat a titkárság képviselőivel.

A munkálatokat, amelyek a napokban kezdődtek el, megtekintette Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere és Homolya Ákos, a község városrendezéssel és civil szervezetekkel megbízott tanácsosa.

 

Szerző (Forrás)
Hét Nap
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját