Ugrás a tartalomra

Fejlesztési tervekről tárgyaltak Topolyán

Fejlesztési tervekről tárgyaltak Topolyán

 Önkormányzati fejlesztési tervekről és a helyi önkormányzat lehetőségeinek feltérképezéséről is egyeztetett Aleksandar Sofić Topolya község önkormányzatának képviselőivel.
 

A tartományi regionális fejlesztési, régióközi együttműködési és helyi önkormányzati titkárt Szatmári Adrián, Topolya polgármestere és Kislinder Gábor polgármester-helyettes fogadta.

Topolya község önkormányzata sikeres a pályázati eszközök felhasználásában - emelte ki Szatmári Adrián, Topolya polgármestere.

„A pályázati eszközöknek köszönve tud kiépülni Topolyán a szennyvíztisztító, de pályázati eszközökből fogjuk megvalósítani a valamikori hotel épületének a rekonstrukcióját, valamint az autós kemping a tópart mellett is pályázati eszközökből épült ki.”
 

A beszélgetés lehetőséget adott a titkárságnak az önkormányzat lehetőségeinek feltérképezésére is.

Aleksandar Sofić, tartományi helyi önkormányzati titkár: „A mai értekezleten a tervdokumentumok mellett az elektronikus kormányzati rendszerről is szó lesz. Nemrég kivételesen jó együttműködést értünk el a szerbiai elektronikus kormányzati rendszert irányító irodával és Topolya önkormányzatának képviselői el is látogattak a kragujevaci állami adatközpontba.”
 

Egeresi Sándor példaértékűnek nevezte azt a munkát, amit Topolya községben a VMSZ és a Szerb Haladó Párt közösen végez.

Egeresi Sándor, tartományi helyi önkormányzati segédtitkár: „Nemzetközi kapcsolatok terén engedjék meg, hogy néhány gondolattal elmondjam azt, hogy ebben a szerepkörben Vajdaság helyzete olyan értelemben pozitív, hogy komoly együttműködésünk volt még a járvány előtt és a járvány alatt sajnos ez az együttműködés alábbhagyott, hiszen sajnos más problémával voltunk és vagyunk elfoglalva, de a jövőt illetően a titkárságnak és a titkár úrnak is olyan elképzelései vannak, hogy ezt az értékelést erősíteni kell, hogy ez az együttműködés fontos Vajdaság szemszögéből, Szerbia uniós integrációs folyamatában is és ebben Vajdaság komoly szerepet tud betölteni.”
 

A Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság az idei évben 834 ezer dinárt irányzott elő Topolya esetében.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját