Ugrás a tartalomra

Támogatás az önkéntes tűzoltóknak

Támogatás az önkéntes tűzoltóknak

Június 4-én mutatták be a Hősiesség és szolgálat, Topolya a nagy háborúban (1914–1918) című kiadványt, amelynek a szerzői, Tomik Nimród, Cservenák Pál, Kocsis Antal, Kocsis Éva, Molnár Tibor, Nagy Tibor, illetve a recenzens mgr. Pastyik László, a könyv eladásából származó tiszteletdíjukat felajánlották a rendkívüli helyzet idején emberfeletti teljesítményt nyújtó helyi Dr. Hadzsy János Önkéntes Tűzoltó Egyesület javára. Az így befolyt mintegy 100 ezer dinárra szóló csekket Tomik Nimród, a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság elnöke nyújtotta át a topolyai önkéntes tűzoltókat tömörítő szervezet elnökének, Holló Dánielnek, aki elmondta, hogy a járvány idején 25 önkéntes szolgálatára számíthattak nap mint nap a fertőtlenítések alkalmával és a csomagok kihordásánál, emellett több tűzesetnél is helyt kellett állniuk. A könyv eladásából befolyt összeget a munkájukhoz szükséges felszerelésre fordítják.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.P.D.
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját