Ugrás a tartalomra

Méltónak lenni a Nemzeti Színház megnevezésre!

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a budapesti Nemzeti Színház. Az eseményen az emberi erőforrások minisztere arról szólt, hogy a társulat nehéz feladat előtt áll, amelynek teljesítéséhez a kulturális kormányzat minden szükséges segítséget meg fog adni.

„Feladatuk lényege, hogy olyan színházat műveljenek, amely méltó a Nemzeti Színház megnevezésre” – hangsúlyozta Balog Zoltán. Hozzátette: a legfontosabb ezen belül az, hogy annak a mércének, amelyet művészi hitvallásuk jelent, megfelelnek-e.

Vidnyánszky Attila, a színház új vezetője elmondta: a nyitóelőadás szeptember 27-én Tamási Áron Vitéz lélek című darabja lesz, amely az újrakezdésről szól. A színház előadásaira szóló jegyeket augusztus 26-án kezdik el árulni.

Az évadnyitón részt vett Halász János kulturális államtitkár, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, valamint több vidéki teátrum vezetője.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV, MTI
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját