Ugrás a tartalomra

A VMSZ pancsovai községi szervezete önállóan indul az önkormányzati választásokon

A VMSZ pancsovai községi szervezete önállóan indul az önkormányzati választásokon

 Lakossági fórumot tartottak Hertelendyfalván. Az eseményen elhangzott, a VMSZ pancsovai községi szervezete 24 jelölttel indul az önkormányzati választásokon.

A párt tartományi parlamenti listáján két dél-bánáti jelölt is szerepel.

A VMSZ pancsovai községi szervezete a pancsovai, hertelendyfalvi és sándoregyházi helyi szervezetek összefogásával készül a választásokra. 24 jelölttel önkormányzati szinten is indulnak – ismertették a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesületben megtartott lakossági fórumon.

Pintér Anna-Mária tartományi képviselőjelölt: „Nagyon fontosak vagyunk itt, Dél-Bánátban is, attól függetlenül, hogy szórványban élünk, hogy lélekszámban kevesebben vagyunk, de érdekünk továbbra is, hogy a kis létszámú tagozatokat magyar nyelven megtartsuk, valamint az óvodákat is és a művelődési házak felújításán is törekedni fogunk, valamint a művelődési élet ápolását és további munkáját is támogatni fogjuk, mert csak így tudjuk megvigyázni, főleg itt, szórványban az érdekünket.”

A bánáti településeken élő magyarok is hasonló gondokkal küzdenek, mint a déli szórványban élők - erre mutatott rá Sztojkó József, a Vajdasági Magyar Szövetség nagybecskereki önkormányzati listájának vezetője: „Először járok Hertelendyfalván, illetve Pancsován, de azonnal összekötöttem a párhuzamosságot Nagybecskerek között, meg Muzslya között, mert itt is, meg ugyanúgy nálunk is, mind a ketten egy szórvány-fajta politikát folytatunk, egy kisebb politikai erővel próbáljuk elérni azt az érdekképviseletet, amely a magyar közösségnek fontos nálunk is, meg itt is. Ebből a szempontból én azt üzenem a pancsovaiaknak, hertelendyfalviaknak, hogy még jobban fogjanak össze és közös erővel vasárnap mindannyian szavazzanak a Vajdasági Magyar Szövetségre mind a három szinten.”

Az összefogás és az érdekérvényesítő erők fontosságát hangsúlyozta Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke. Az anyaországi támogatások fontosságáról is beszélt: „A nemzeti kormány támogatásai fölerősítették a közösségeket, tehát olyan csodaszép fejlődést lehet látni különböző településeken, amiről talán álmodni sem lehetett a korábbi években. Olyan álmok valósultak meg, olyan elképzelések, amelyek évtizedeken át ott lappangtak valakiben és nem volt rá elég pénz, vagy nem hallotta senki a hívó szót, a segítő szót a másik oldalról és nagyon sok minden megvalósult az elmúlt időszakban és talán pontosan ez adott löketet a közösségnek.”

A VMSZ alelnöke arra biztatta a helyieket, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
Együttműködő nemzet – A határon túli magyarság helyzete és jövője címmel tartottak Szabadkán, a Városháza dísztermébe
Közép–Európában egyedülálló a magyar nemzetpolitika