Ugrás a tartalomra

Közösség, fejlődés és jövő Ada községben

Közösség, fejlődés és jövő Ada községben

Moholon tartotta községi kampányzáró rendezvényét a VMSZ

A Vajdasági Magyar Szövetség szerda este Moholon lakossági fórummal zárta Ada községi kampányát.

A lakossági fórumon Rigó Flórián, a párt tartományi és önkormányzati képviselő-jelöltje köszöntötte az egybegyűlteket a La Felicita étterem nagytermében. Az összejövetelen rajta kívül Almádi Éva önkormányzati képviselő-jelölt, Tóbiás József, a párt községi listavezetője és polgármester-jelöltje, valamint Fremond Árpád, a VMSZ alelnöke és köztársasági képviselő-jelöltje mondott kampánybeszédet. A felszólalok mindenkit arra biztattak, hogy a vasárnapi köztársasági, tartományi és önkormányzati választáson a VMSZ-t támogassák a magyar érdekképviselet érdekében.

Fremond Árpád szerint a helyi választóknak el kell hinni, hogy Adán nyerhet a VMSZ és lehet polgármestere, megverheti a haladók és a szocialisták listáját. Kiemelte, hogy Tóbiás József tartományi képviselőként már bizonyított az Ada községi polgároknak, ezért biztosan jó lenne polgármesternek is. Hozzátette, hogy a VMSZ-nek erős választási listája van a községben. Fremond Árpád szerint a községben az országos és a tartományi listán biztosan a VMSZ kapja a legtöbb szavazatot, az önkormányzati választás eredménye lehet kérdéses. Elmondta, hogy a szavazók vasárnap arról döntenek, hogy egy olyan polgármesterük legyen akit Belgrádból irányítanak, vagy olyan, mint Tóbiás József, aki a közösség érdekét képviseli és nyitva az ajtó számára Belgrádban, Újvidéken és Budapesten is. Fremond Árpád megjegyezte, hogy a VMSZ azért kéri a szavazók támogatását, hogy folytatni tudja a megkezdett munkát és a gazdaságfejlesztési programot, hogy még több pénz érkezzen, még erősebb legyen a közösség és előre tudjon haladni. Hangsúlyozta, hogy a magyarságnak a megmaradásához szükség van egy erős VMSZ-re, amely a közösséget, a fejlődést és a jövőt képviseli.

A lakossági fórumon Almádi Éva községi képviselő-jelölt rámutatott, hogy Ada községben az elmúlt időszakban a magyar állam támogatásának köszönhetően számos fejlesztés zajlott a gazdaságban, a turizmusban, az oktatásban és a művelődés terén. Kiemelte, hogy nagyon megerősödött a VMSZ, többek között a magyar állam támogatásának köszönhetően. Az anyaország az összefogást és az egyetlen magyar párt támogatását várja a helyi magyarságtól, amely számára nem kérdéses, hogy kire kell szavazni a hétvégén. Elmondta, hogy a három gyermek jövőjéért vállalta a kampányt, mert a magyarságnak össze kell fogni és képviselni az érdekeit, mert ezt más helyette nem teszi meg.

Rigó Flórián, a VMSZ tartományi és községi képviselő-jelöltje a vasárnapi választások tétjéről beszélt a lakossági fórumon. Elmondta, hogy a választások tétje, hogy véget vetne-e annak, hogy a fejük felett döntenek belgrádi vezetéssel. Hangsúlyozta, hogy egészséges környezetre van szükségük, friss lendületre, releváns észrevételekre, új meglátásokra, stratégiai fejlesztésekre, anyaországi források. Kiemelte, hogy a VMSZ az egyetlen erő, amely ezt életre tudja hívni Ada községben és Moholon. Megjegyezte, hogy VMSZ Ada községben most erősebb, mint az elmúlt tíz évben bármikor.

Tóbiás József, a VMSZ Ada községi szervezetének elnöke és listavezetője bemutatta a párt községi listáját és programját a találkozón, illetve ismertette a adai és moholi köztársasági és tartományi képviselő-jelölteket is. Elmondta, hogy nagyon büszke a listára, mert a csapatuk a fiatalság és a tapasztalat ötvözete, akik csapatmunkát végeznek a közösség érdekében. Tóbiás József közölte, hogy az elmúlt négy évben nem volt haszna annak, hogy a Haladó Párt vezette az önkormányzatot, amely nem hozott több pénzt, mint másfelé VMSZ-es önkormányzatok. Sőt, az utóbbiak olyan anyaországi forrásokhoz jutottak hozzá, amiből a jövőben sokkal többre számíthatunk. Hangsúlyozta, hogy ezt csak úgy tudják megvalósítani, ha a községben újra VMSZ-es vezetőség lesz, amely a magyar érdekeket tudja képviseli.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, csin (Fotó: Csincsik Zsolt)
Többi hír
Együttműködő nemzet – A határon túli magyarság helyzete és jövője címmel tartottak Szabadkán, a Városháza dísztermébe
Közép–Európában egyedülálló a magyar nemzetpolitika