Ugrás a tartalomra

Vajdasági Fejlesztési Bank: újabb letartóztatások

Csütörtök reggel letartóztatták a Vajdasági Fejlesztési Bank két egykori tisztségviselőjét. A szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészség utasítására az akciót a bűnügyi rendőrség akciócsoportja hajtotta végre.

A sajtó nem hivatalos értesülései szerint a rendőrség Goran Kostićot, a VFB végrehajtó bizottságának volt elnökét valamint Jelena Kokelj Protićot, a végrehajtó bizottság egyik volt tagját tartóztatták le. 

A végrehajtó bizottság két egykori tagját azzal gyanúsítják, hogy hiteleket hagytak jóvá törvényellenes módon Dušan Borovicának, megkerülve a bank érvényes eljárásait.

A Vajdasági Fejlesztési Bank három egykori tisztségviselőjét március végén tartóztatták le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a banknak 20 millió euró értékű kárt okoztak. Dušan Borovicát, aki egyebek mellett a Vojvodinaput tulajdonosa május 9-én tartóztatták le.

A gyanú szerint segítőivel 3,1 millió dinárra rövidítette meg Magyarcsernye költségvetését.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó online
Többi hír