Ugrás a tartalomra

Tízéves jubileumot ünnepelt a tartományi ombudsman

A tartományi ombudsman hivatalának tízéves működése alkalmából díszülést tartottak a tartományi parlament épületében, ott, ahol tizenegy évvel ezelőtt a képviselők elfogadták az ombudsmani hivatal létrehozásáról szóló döntést.

Muškinja Heinrich Anikó, a sorrendben harmadik vajdasági ombudsman köszöntjét követően a tartomány meg a hivatallal együttműködő szervezetek képviselői szólaltak fel a rendezvényen.

"Megtanultuk az elmúlt évtizedben, hogy amennyiben nem tartjuk tiszteletben az ombudsman munkájának alapelveit, törvényességét, függetlenségét és jogosságát, kétségbe vonjuk az autonómiát is" – jelentette ki Pásztor István, a tartományi parlament elnöke, majd az emberi jogokat, a demokráciát és a békét kulcsfontosságúként jelölte meg, mert az elismert és védett emberi jogok nélkül nincs demokrácia, demokrácia nélkül pedig esély sincs a konfliktusok megoldására, véli Pásztor.

Deli Andor, a tartományi kormányfő helyettese is köszöntötte a megjelenteket. Véleménye szerint a Szerbiában elsőként létrejött vajdasági ombudsmani hivatal létrejöttekor kevesen ismerték magának az ombudsman szónak a jelentését is, viszont ez már megváltozott, s nagyon fontos az, hogy a hatóságok munkájában jelentkező hibákra való rámutatással, az esetek téves megközelítésére való rávilágítással az ombudsman hivatala javította az egyes állami intézmények munkájának minőségét.

A szoros együttműködés apropóján részt vett az ünnepi akadémián Rafael Ribó katalóniai ombudsman is, aki a tapasztalatcsere fontosságára hívta fel a figyelmet.

Meglátása szerint egyre nehezebb kihívásokkal szembesülnek a polgári jogok védői, mert a hatóságok a gazdasági válságra hivatkozva gyakran szegnek meg nagyon fontos emberi jogokat. "Nem vagyunk politikusok. Ombudsmanok vagyunk. Harcolnunk kell az emberi jogokért" – szögezte le, majd az ombudsmanok minden szinten történő együttműködését szorgalmazta.

Felszólalt Saša Janković köztársasági ombudsman is, s elmondta, olyan országban élünk, ahol még fiatal a demokrácia és a joguralom, nehéz ellenőrizni a hatóságokat, amelyeknek demokratikusan kellene cselekedniük, hiszen a nem-demokratikus hatalmat váltották fel, de még ha a régi metódusokat is használják, legalább "igazoltan" tegyék azt, a demokrácia nevében.

A kontrollmechanizmusok fontosságára hívta fel a figyelmet, amelynek az egyik szerve az ombudsman, akinek konstruktív kritikával kell élnie a hatóságokkal szemben, de az is fontos, hogy ezt a kritikát a hatalom megértse és elfogadja. Megjegyezte, a tíz éve működő vajdasági ombudsmani hivatal nem csak a tartomány polgáraiért, hanem Szerbia minden polgárának jogaiért tett a működésével.

Jan Lueneburg, a szerbiai EBESZ-misszió nevében szólalt fel, s hangsúlyozta, az EBESZ szerbiai munkáját effektívebbé tette a tartományi ombudsman munkája, ami egyébként nem csak a hazai hatóságok szempontjából fontos, hanem a nemzetközi közösség számára is jelzésértékű.

Zlatko Marosiuk a Helyi Ombudsmanok Szövetségének képviseletében elmondta, az egyesület jóval fiatalabb a tartományi ombudsman hivatalánál, viszont már 2005-ben megállapodtak a jogvédők együttműködésének fontosságáról, s azóta is folyamatosan egyeztetnek az egyes esetek kapcsán.

A tartományi ombudsman mindig szoros együttműködést folytatott a nem kormányzati szervezetekkel, így a belgrádi emberi jogi központtal is, amelynek vezetője, Vesna Petrović a mai rendezvényen reményét fejezte ki, hogy ez az együttműködés a jövőben is fennmarad.

Muškinja Heinrich Anikó, a jelenlegi tartományi ombudsman a díszülés végén az ombudsmani hivatal munkájáról szólt, amelyről egy kiadványt is megjelentettek, valamint bemutatta jelenlegi munkatársait és megemlékezett a korábbi munkatársakról, így az őt megelőző két tartományi ombudsmanról is, dr. Petar Teofilovićról és dr. Dejan Jančaról.

Leszögezte, kicsit sem volt könnyű megkezdeni ezt a munkát, de elődeinek megbízatási ideje során a hivatal "szerencsésen átvészelte gyermekbetegségeit", jelenleg 24 személyt foglalkoztat, és évről évre nő azoknak a polgároknak a száma, akik a hivatalhoz fordulnak segítségért, de a hatóság is egyre együttműködőbb.

Megjegyezte, a hivatal bizonyította, hogy valóban egy európai intézmény, amely nem csak a jogokat védi, hanem dokumentálja az emberi jogok helyzetét Vajdaságban. Külön köszönetet mondott az EBESZ-nek, valamint a tartományi parlamentnek is, amely tizenegy évvel ezelőtt felismerte a polgároknak egy ombudsmani hivatalra való szükségletét.

A tartományi ombudsmani hivatal működésének 10. évfordulója alkalmából szervezett díszülés végén felhívták a figyelmet arra is, hogy szerdán lesz a gyermekjogok védelmének világnapja.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, Rizsányi Attila
Többi hír
Műhelymunkát tartott a hétvégén a Nefelejcs kézimunkacsoport, amelyen mintegy kilencvenen vettek részt.
A topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport tevékenységéről