Ugrás a tartalomra

Szakmai előadások a vajdasági mezőgazdászoknak

A talajkondíció-javító növényekről és a zöldtrágyázásról, illetve a növénynemesítésről, valamint a hagyományos és a génmanipulált növényfajtákról tartottak ma előadást a mezőgazdasági termelők részére Magyarkanizsán.

A két előadás annak a sorozatnak a bevezetője volt, amelyekre a téli hónapokban Vajdaság 17 településén kerül sor a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége és a zentai Kertészek Egyesülete szervezésében. Az előadók a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar zentai tagozatának tanárai is. A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége szerint az uniós társulás beindulásával a mezőgazdasági termelőkhöz is közelebb kell vinni az új ismereteket.

Szalkai Nemes Valéria, a VAESZ alelnöke: „Most, a csatlakozás küszöbén az innovációra legyen fektetve a hangsúly elsősorban, mert ez most felértékelődik ebben a pillanatban, másrészt a versenyképesség is nagyon fontos, erre is betekintése legyen a mi gazdáinknak Vajdaságban, hogy mivel kell majd szembenézniük a jövőben, ami a versenyképességet illeti.”

A magyarkanizsai előadás egyik témája a zöldtrágyázás volt. A módszert az utóbbi időben eluralkodott vegyszeres mezőgazdasági termelés teljességgel a háttérbe szorította, ezért mielőbb újjá kell éleszteni – mondta Lálity Zsolt előadó.

„Annyiban fontos ez a cím, ez a téma, a zöldtrágyázás a mezőgazdasági termelők számára, hogy ezzel tulajdonképpen nitrogén-utánpótlást biztosítanak, és akár a teljes nitrogén- kálium-, foszfor-trágyázást le tudják csökkenteni.”

A magyarkanizsai községben legközelebb február 3-án, a Horgosi Termelők Klubjában tartanak előadást, amelynek témái a fejéshigiénia, a gyümölcsösök telepítése és a talajerő-gazdálkodás a gyümölcsészetben lesznek.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír