Ugrás a tartalomra

Nem drágul meg az áram

Az EPS kiküldte azoknak a kis- és nagyfogyasztóknak a figyelmeztetéseket, akik tartoznak a villanyáram-szolgáltatónak

A fűtési idény végéig nem fog megdrágulni az elektromos áram, jelentette ki Aleksandar Obradović, a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) megbízott igazgatója. Szavai szerint az EPS kevesebb mint 1 milliárd dináros veszteséggel zárja majd az évet, ami jó eredmény, mivel 22 milliárd dináros hiányt terveztek.

A nyilvánosság által kritizált 13. havi vállalati fizetésről beszélve, Obradović azt mondta, hogy az nem 13. havi fizetés volt, hanem egy kamat nélküli kölcsön. Arra reagálva, hogy sokan ellenérzéssel fogadják azt, hogy az EPS dolgozói kamatmentes hitelt kapnak, noha a cég hiányt termel, Szerbia többi polgárának pedig ki kell fizetnie a kamatokat a hiteleikre, Obradović azt mondta, az EPS-ben nehéz dolgozni, és ezt mindenkinek tudnia kellene.

– Jöjjön el mindenki a Kolubara bányáiba, amikor mínusz 20 Celsius-fokos hideg van. Munkásainknak ilyenkor is ki kell bányászni a szenet, mert meg kell termelni az áramot. Ez a munka nagyon nehéz – szögezte le a megbízott igazgató. Végezetül megjegyezte, az EPS-nek is át kellene szerveződnie, és nyereséges céggé kellene válnia.

A villanyáram-szolgáltatóhoz kapcsolódó hír még az a pénteki bejelentés is, amely szerint az EPS a napokban körülbelül 70 ezer figyelmeztetést és 150 ezer felszólítást küldött ki Szerbia-szerte a kis- és nagyfogyasztóknak. Közlésük szerint amennyiben a fogyasztók két héten belül nem törlesztik az adósságot, további nyolc napon belül megtörténik a kikapcsolás, majd a hálózatról való lekapcsolás.

Szerző (Forrás)
Beta, Magyar Szó
Többi hír