Ugrás a tartalomra
2021.06.30 - 10:40

A kisebbségi jogokról tárgyaltak Strasbourgban

A kisebbségi jogokról tárgyaltak Strasbourgban

 Az Európa Tanács nemzeti kisebbségek jogaival kapcsolatos normái, valamint az eddig elért eredmények és kihívások szerepeltek a testület, illetve a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium közös konferenciáján Strasbourgban.

Az eseményen magyar és külföldi előadók is részt vettek. A járványhelyzet miatt hibrid formában megvalósult konferenciát Marija Pejčinović Burić, az Európa Tanács főtitkára, illetve Gulyás Gergely, Magyarország Miniszterelnökségét vezető minisztere nyitotta meg. „Meggyőződésünk, az, hogy aki nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy megóvja a nemzeti kisebbsége jogait, az nem tud hitelesen szólni egyetlen kisebbség védelmében sem. Magyarország számára a kisebbségek jogainak népszerűsítését és védelmét kormány-prioritásként határoztuk meg már 1990 óta.”

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának soros elnökségét májustól novemberig Magyarország tölti be. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke: „Magyarország elkötelezetten támogatja a kisebbségek ügyeit. Ez egy hosszú ideje tartó, megkérdőjelezhetetlen elkötelezettség. Nagyon örülök annak, hogy az Európa Tanács hajlandó és nyitott volt a párbeszédre.

Az eseményen a VMSZ színeiben Kovács Elvira, a Szerbiai Köztársasági Parlament alelnöke is részt vett. „A kisebbségek, úgy érzem, és ezt erőteljesen vallom, hogy gazdagítják azokat az országokat, ahol élnek. Ha afelé munkálkodunk, hogy szavatoljuk a kisebbségi jogokat, az kellene, hogy legyen a célunk, hogy senki se féljen attól, hogy felvállalja kisebbségi identitását, attól tartva, hogy hátrányba kerül a döntése miatt.”

A konferencia moderátora Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa volt. „Az Európai Parlament magyarországi képviselői, illetve a szomszédos országok magyar képviselői, nagyon aktívak voltak a nemzeti kisebbségek védelmére kidolgozott mechanizmusok népszerűsítésében és kidolgozásában.”

A tervek szerint a magyar elnökség ideje alatt még három hasonló konferenciára kerül majd sor.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
2021.09.16 - 09:35
A kishegyesi helyi közösségben a közelmúltban tartottak helyi közösségi választást.
Tervekről, elképzelésekről a kishegyesi helyi közösség új tanácselnökével
2021.09.16 - 08:56
Modern és meglehetősen időszerű témának számít Szerbiában a körkörös, vagyis az újrafelhasználáson alapuló gazdaság m
A lakosság felelősségteljes hozzáállása az újrahasznosítás alapja
2021.09.16 - 08:52
A köztársasági képviselőház egyhangúlag megszavazta szerdán a szerb nyelv közéletben való használatáról és a cirill í
A szerb egység, a szabadság és a nemzeti zászló napján szavazta meg a parlament a szerb nyelv közéleti használatát szabályozó törvényt