Ugrás a tartalomra

Elfogadták a statútumtervezetet

A jövő héten kerül a Tartományi Képviselőház elé a vajdasági statútum szövegtervezete

Elfogadta a vajdasági statútum szövegének kidolgozásával megbízott munkacsoport szövegtervezetét a Tartományi Képviselőház Vajdasági Alkotmányjogi Helyzetével Foglalkozó Bizottsága a hatodik ülésük keretei között a Tartományi Képviselőházban.

A tervezetet abszolút többséggel fogadta el bizottság. Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke szerint a csütörtöki ülésen megvitatásra kerültek gyakorlatilag csak részletkérdések voltak, mivel a fontos pontokban már előzőleg sikerült sikeresen egyeztetni a feleknek.

A képviselőházi elnök, mind nyitóbeszédében, úgy a sajtóhoz intézett nyilatkozatában is elégedettségének adott hangot a szövegtervezettel kapcsolatban. Egyrészt azért is, mert sikerült egy kiélezett politikai helyzetben is egyhangúlag megfogalmazni a tervezet szövegét.

– Elsősorban azért vagyok elégedett, mert úgy tűnik, hogy az a cél, amelyet megfogalmaztunk, meg is valósul. Nevezetesen arról van szó, hogy június hatodikára elfogadásra kerül a statútumszöveg, amely összhangban lesz az alkotmánnyal, illetve tiszteletben tarja az alkotmánybíróság döntését, bármit is gondolunk mi itt, a képviselőházban arról.

Pásztor arról is beszélt, hogy a szövegtervezetben vannak olyan részek, amelyekkel nem elégedett mindegyik párt. Ezen a ponton viszont emlékeztetett arra is, hogy az új tervezetet eleve az alkotmánybíróság előre lefektetett keretein belül kellett megformálni, ezt tekintetbe véve, kétharmados támogatást biztosítani csakis úgy lehet, ha a felek képesek konszenzusra jutni. Ez utóbbi pedig azzal jár, hogy néha bizonyos dolgokról le kell mondani az előrehaladás érdekében.

– Azt gondolom, hogy számunkra, a vajdasági magyarság számára fontos kérdések, határozatok nem szenvedtek csorbát. Ami pedig Vajdaság autonómiáját illeti, annyit mondhatok, hogy ez a kérdés igazán csak az új szerbiai alkotmány megtárgyalása után lehet aktuális. Ez pedig remélhetőleg mielőbb be fog következni.

Az ülés során több bizottsági tag is egyezett Pásztor véleményével. Pavle Budakov, a Szerbiai Szocialista Párt frakcióvezetője is elismerően nyilatkozott a tervezetről, illetve a kidolgozásával megbízott munkacsoport gyors és kimagasló munkájáról.

Megjegyezte, hogy a szövegtervezet megfogalmazása során szinte minden párt elkönyvelhetett kisebb kudarcokat, illetve sikereket, viszont az összes félnek sikerült közös megegyezésre jutnia. Végül arra is rámutatott, hogy a szöveg tartalmaz még bizonyos részeket, amelyek körül vita alakulhat ki a közeljövőben.

Hasonlóan vélekedett Branislav Bogaroški, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga frakcióvezetője is. Ő is elégedett a bemutatott tervezettel, azonban kiemelte a tartomány szimbólumai használatának kérdését. Szerinte ezzel kapcsolatban elsősorban történészek, adekvát szakemberek véleményét kellene kikérni, mielőtt végleges döntés születne.

A felvetődött kérdések közül Slobodan Orlović bizottsági tag a tartományi szervek pontos elnevezését vetette fel, amellyel előzőleg az alkotmánybíróság sem volt elégedett. Ugyanezt a pontot említette meg Branislav Ristivojević, a Szerbiai Demokrata Párt képviselője is.

Végül a bizottság elvetette a munkacsoport által javasolt Tartományi Végrehajtó Tanács elnevezést, ehelyett a Tartományi Kormány megnevezést foglalta a szövegtervezetbe. Orlović e pont mentén a sajtónak adott nyilatkozatban kifejtette, hogy a névválasztás miatt esetleg problémákba ütközhet a tervezet az alkotmánybíróságnál, hiszen megkérdőjelezhetik annak alkotmányosságát.

Vladimir Galić, a bizottság és a Szerb Haladó Párt tagja is elégedett volt a szövegtervezettel, viszont úgy vélte, hogy az a pont, amely a nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek részarányos foglalkoztatását és a tartományi szervekben való képviseletét taglalja, nem teljesen egyértelmű, és további miniatűr korrekciókra szorul. A névválasztásra visszatérve Galić elmondta, hogy a szerbiai alkotmányba foglaltak értelmében a tartományi szervek önmaguk rendelkeznek a névválasztás jogával.

Srđan Sikimić bizottsági tag is úgy vélte, hogy egyes dolgok még további megvitatásra szorulnak, hiszen ő nem egyezik a tervezet minden pontjával.

A szövegtervezet a jövő héten, május 13-án kerül bemutatásra a Tartományi Képviselőházban, elfogadása után pedig a Köztársasági Képviselőházba, végül pedig az alkotmánybíróság elé kerül.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Sz-cs
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját