Ugrás a tartalomra

Ceglédi Rudolf lett a VMSZ alelnöke Varga László helyett

Bizalmi szavazáson megerősítette a Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsa, hogy Pásztor István maradjon a párt elnöke. A titkos voksolást maga a VMSZ elnöke kezdeményezte csütörtök este a Tanács ülésén, majd miután megerősítették őt a pozíciójában, indítványozta az alelnökök és az Elnökség felmentését.

Személyi változások történtek, de a pártelnök szerint a VMSZ továbbra is felelős politikát folytat majd. A vajdasági magyarság számára fontos ügyekkel, a valós problémákkal és a partnerségépítéssel fog foglalkozni, a párt pedig erősebb lesz, mint eddig volt – hangzott el a mai sajtótájékoztatón. Orosz Ildikó összefoglalója. Titkos bizalmi szavazást kért maga ellen Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsának ülésén. A 46 résztvevő tanácstag közül 45-en szavaztak bizalmat a pártelnöknek, ellene senki sem szavazott, egy lap üresen maradt.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Nem gyakorlat, hogy másfél hónappal a tisztújító közgyűlést követően az elnök bizalmi szavazást kér a saját maga vonatkozásában, amit én megtettem, ezt követően pedig az sem mindennapi, ami történt, hogy azt indítványoztam, hogy a Tanács mentse föl a három alelnököt, és a négy éves mandátum lejárta előtt mentse föl az elnökséget és rendeljen el újabb választást. Ezt azért tartottam fontosnak, hogy a dilemmákkal kapcsolatban egyértelmű döntések szülessenek. Azért tartottam fontosnak, hogy az elképzelések, a kialakult döntések megerősítést nyerjenek, és hogy befejezzük ezt az önmarcangolást, ezt az önpusztítást.”

A Tanács ülésén az alapszabály szerint a pártelnök tett javaslatot az alelnökök személyére. „A három eddigi alelnök közül kettő vonatkozásában a javaslatot megismételtem, ez Kovács Elvira, illetve Fremond Árpád. A harmadik alelnök vonatkozásában új javaslatot tettem Ceglédi Rudolf személyében. Mind a három javaslatot nyílt szavazással a Tanács elfogadta.” Varga László eddigi alelnököt Pásztor István nem javasolta ismét alelnöknek. „Ebben az elmúlt egy hónapban azt gondolom, hogy olyan események történtek, nem politikai jellegű, hanem együttműködés jellegű események, amik megrengették azt a bizalmat, ami az elnök és az alelnök között fenn kell, hogy álljon.”

A VMSZ új, 17 tagú Elnöksége hasonló összetételű, mint a korábbi, bár történt némi személyi változás. Lovas Ildikó jelöltként a hatodik helyen végzett, de rögtön lemondott a mandátumáról. Józsa László eddigi elnökségi tag nem jutott be a testületbe, Varga László pedig nem vállalta a jelölést. A pártból senkit sem zártak ki. Pásztor István a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a VMSZ mindig olyan párt volt, amelyet az összetartás, nem pedig széthúzás jellemzett, és ennek a jövőben is így kell maradnia. Kiemelte, itt az ideje, hogy a párt ne saját magával, hanem a fontos ügyekkel, a közösséget érintő problémákkal és azok megoldásával foglalkozzon.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír