Ugrás a tartalomra

Alkotmánybíróság elé vinni Vajdaság pénzelését!

A Szerbiai Alkotmánybíróságnál kellene eljárást indítania Vajdaságnak a tartomány pénzelése miatt.

Ezt a javaslatot a Vajdasági Magyar Szövetség is támogatja – emelte ki  Pásztor Bálint, a párt köztársasági parlamenti képviselője.

A politikus szerint alkotmányellenesek a költségvetési rendszerről szóló törvényben eszközölt módosítási javaslatok.

Ezek alapján ugyanis a tartomány nem kapja meg a köztársasági költségvetés 7 százalékát.

A VMSZ-es képviselő továbbá hozzátette: a beterjesztett törvényjavaslatok azt írják elő, hogy a tartománynak szánt hét százalékot az adóbevételekből pénzelt kiadásokból számítsák ki.

Ez viszont komoly csapda, mert lehet, hogy csak két-három ember tudja majd az országban, mekkora is ez az alap, ez pedig teret ad a visszaéléseknek is.

Szerző (Forrás)
Tanjug
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját