Ugrás a tartalomra

Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója

Fiatalok a világot jelentő deszkákon

Hétfőn két előadást láthatott a kupuszinai közönség a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján. A szabadkai Fabula Rasa Színjátszó Grund délután 3 órától, az Adai Színtársulat pedig negyed nyolctól lépett a világot jelentő deszkákra.

A Találkozó idei érdekessége, hogy a csoportok majdnem fele ifjúsági. A szabadkai társulat iskolásokból áll, az adaiak csoportjának az átlagéletkora pedig nem haladja meg a 20-22 évet.

A szabadkai Fabula Rasa Shakespeare jól ismert klasszikusát, a Szentivánéji álmot hozta a Találkozóra. Táborosi Margaréta, a zsűri tagja kiemelte, hogy az előadásban megjelenő egyszerű mozgáselemek szinte költészetté váltak a darabban, a kevesebb néha több jól illett a koreográfiákra.

Az előadásba ugyan egy mokkáskanállal több még belefért volna, de látszott, hogy rengeteg munkát fektettek bele mind a fiatalok, mind a két rendező, Ralbovszki Csaba és Greguss Zalán. Tompor szerepét játszó Nyári Ákos kitűnt a produkcióból. Az előadásban körülbelül 18-an szerepeltek, de a vezetők elmondták, hogy kb. 15-en vannak a fiatalabb csoportban is, tehát az utánpótlásról sem feledkeznek meg.

Az Adai Színtársulat előadását Puskás Zoltán rendezte. A nevét jól ismerjük, hiszen számos professzionális előadást rendezett már. Az Ilyenek vagyunk mi c. előadás színházilag ugyan hagyott kivetnivalót maga után, viszont színházi nevelési programként, ha az előadást követné egy levezető beszélgetés, amely feloldaná a feszültségeket, megállná a helyét. Középiskolások számára lenne érdemes játszani, majd az előadás után egy pedagógus és/vagy egy drámatanár kíséretében megbeszélni azokat a problémákat, melyek felvetődnek.

Brestyánszki Boros Rozália szerint a csapat ,,szemtelensége” és bátorsága mindenképp előnyt jelent, ahogy az a hozzáállás is, ahogyan a világot szemlélik, és nem csak rózsaszín ködbe csomagolva próbálnak róla beszélni.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Kiss Anita
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját