Ugrás a tartalomra
2020.11.28 - 12:39

Fásítás Zenta Községben

Fásítás Zenta Községben

 Közel 1700 facsemetét ültettek el Zenta község területén az elmúlt héten. A település több pontján is a régi, elöregedett fák helyére kerültek az újak. A fásítási programra közel félmillió dinárt különített el az önkormányzat.

Fűrész zajtól volt hangos a zentai Árpád utca pénteken délelőtt. Egy csantavéri cég munkatársai az egyik platánfa ágait vágták le. A fák öregek már, emiatt balesetveszélyesek is. A helyükre új facsemeték kerülnek, ahogyan a közelben lévő Vojislav Ilić utcában is történt. Az önkormányzat illetékesei olyan fajtákat választottak, amelyek nem nőnek túlságosan magasra, könnyen karbantarthatóak és szépítik a környezetet.

Homolya Ákos, Zenta Község Tanácsának civil szervezetekkel és a városrendezéssel megbízott tagja: „Ilyen csemeték például a tölgy, abból is az oszlopos tölgy, de akár a gömbfajtákból például a vadmeggy, annak is a gömbfajtája, vagy a kőris, ami nem nő túl magasra, tehát a villanyvezetékeket nem veszélyezteti, illetve a szomszédos házakat sem, viszont a gömb korona az mégis esztétikussá teszi az utca látványát.”

Zenta község önkormányzata közel 1700 facsemetét ültetett a városon belül és a községhez tartozó falvakban. A város több pontjára is kerültek új, kis facsemeték, köztük a Sportcsarnokhoz is.

A zentai Községi Tanács illetékese elmondta, a Tisza bánáti oldalán történő újrafásítás tartományi hatáskörbe tartozik. Hozzátette, az önkormányzat támogatja azt a polgári kezdeményezést, hogy a strandnál lévő erdőrészt olyan facsemetékkel pótolják, amelyet nem ipari felhasználásra szánnak.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
2021.01.16 - 14:32
A múlt év eddig nem várt és nem tapasztalt módon alakította át a polgárok hétköznapjait, de a cégek, a hivatalok, így
Év eleji beszélgetés Szatmári Adriánnal, Topolya község elnökével
2021.01.15 - 08:18
A 2021-es év számos újdonságot hoz Szerbia számára, ami az eurointegrációs folyamatot illeti, hiszen miután a múlt év
A joguralom, a korrupció elleni küzdelem még nagyobb hangsúlyt kapott Szerbia európai útján
2021.01.14 - 10:43
A mögöttünk hagyott évben a koronavírus-járvány a pacséri helyi közösség programjainak, terveinek a zömét is keresztü
Fellendülőben a turizmus Pacséron – Az egykori színházterem felújítása a következő feladat