Ugrás a tartalomra

Autópálya épül Muzslya legrégebbi utcájában?

Autópálya épül Muzslya legrégebbi utcájában?

 Nagy elégedetlenséget váltott ki Muzslyán a Belgrád-Nagybecskerek-Újvidék közötti leendő autópálya terve. A dokumentum szerint ugyanis néhány házat lebontanak a bánáti helyi közösség legrégibb utcájában, és kerteket is elvennének az építkezés miatt.

A helybéliek aláírásgyűjtésbe fogtak, a petíciót az illetékes minisztériumnak juttatják el. A Felszabadulás utca lakói, vagy ahogy mondják, a „partiak”, néhány napja a falu Lukácsfalva felőli kijáratánál gyűltek össze, hogy kifejezzék nemtetszésüket az őket érintő bejelentés miatt. A helyiek szerint az egész Felszabadulás utca életét gyökeresen megváltoztatja a leendő autópálya. Úgy vélik, az egész falu mindennapjaira is rányomja majd bélyegét. A 130 éves faluban azt szeretnék, hogy megmaradjon számukra az az érték, amit elődeik és önmaguk megteremtettek.

A petíció még nem jutott el a minisztériumhoz, észrevételt május 25-ig lehet tenni - mondta a Közügyekben Lálity Urbán Emese infrastruktúraügyi államtitkár, és az érintetteket javaslattevésre biztatta.

A muzslyaiak egy része kertészetből él, és attól tartanak, hogy egy autópálya árnyékában megtermelt kertészáru már nem lesz kelendő a piacon. Szerintük a kiépítés után nem tudnak majd kimenni a muzslyai rétre, amely sok helybéli családnak biztosít megélhetést. Erre a megoldás egy felüljáró építése lenne - emelte ki az ügy kapcsán az infrastruktúraügyi államtitkár.

„Ezt is érdemes kérelmezni, mert központilag nem mindig vehetik mindenkiknek az igényeit figyelembe, egy észrevételt kell beadni, és kérvényezni, hogy legyen egy felüljáró oda helyezve, ahol a legmegfelelőbb lenne az autópálya feletti áthaladás.”

Az emberek azt mondják, a legnehezebb helyzetben az a néhány család van, akiknek a házait le akarják bontani.

A muzslyaiak szerint az autópálya vonalát olyan szakértők bevonásával kellett volna kijelölni, akik ismerik a terepet és a helyi viszonyokat.

Az autópálya kínai hitelből épül. Megépítésében elsősorban a Nagybecskereken épülő gumiabroncs-gyár érdekelt. Innen történik majd a termékek külföldre szállítása. Az út építése a tervek szerint ez év végén kezdődik.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
Műhelymunkát tartott a hétvégén a Nefelejcs kézimunkacsoport, amelyen mintegy kilencvenen vettek részt.
A topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport tevékenységéről