Végtelen történet
Egy évszázad vagy évezred nem pontosan akkor kezdődik, amikor a naptárak azt mutatják. A mérföldkőnek számító történelmi korszakokat nyilván nem lehet egyik pillanatról a másikra lezárni.
Egyrészt a történelmi folyamatok csak az idő távlatából értelmezhetőek jól, másrészt egy-egy korszakot azok érthetnek meg igazán, akik a saját bőrükön tapasztalják meg annak milyenségét. Így aztán ellentmondás alakul ki a valóság és az igazság feltárása körül, reális elemzés pedig sohasem készülhet, éppen ebből az említett ellentmondásból kifolyólag. Egy-egy kor, illetve történelmi helyzet tanúi — haszonélvezői vagy szenvedői — ugyanis maguk sem látják tisztán a dolgokat. Ezt mi magunk is tapasztalhatjuk, amikor szkepticizmussal tekintünk különféle eseményekre. Az utókor pedig mit tudhat az egykori dolgokról? Mit tud majd például rólunk megállapítani? Nyilván nem egészen azt, amit mi most valójában átélünk. Nem is lehet ilyesmiről mérvadóan beszélni, hiszen létezik egyéni és kollektív emlékezet is. Hogy milyen lesz majd egykor a kollektív emlékezet a mostani időkről, arról csak sejtéseink lehetnek. Pontosan nem tudhatjuk. Ezért nehéz önmagunkat is elhelyeznünk az időben, noha a kordokumentumok rögzítésére szolgáló eszközök soha nem voltak olyan tökéletesek, mint manapság. Még mindig vannak, akik úgy vélik, hogy a 21. század még csak most kezdődik el.
A még lezáratlan 20. század sokak szerint az első világháborúval kezdődött. Akkor, amikor az emberiség történelme során először vált világméretűvé a pusztítás. Ez volt az első olyan háború, amely több kontinensen zajlott, és a fejlett országok szinte mindegyike részt vett benne. A haditechnika alkalmazása példátlan méretű pusztítást végzett és addig soha nem látott emberáldozatot követelt. A 20. század második fele a második világégés után kezdődött. Ezt sokan csupán az első világháború folytatásának tekintik. A 20. század leghosszabb szembenállása — mely abszolút rányomta bélyegét a korszak második felére — hidegháború néven vonult be a történelembe. A feszült viszony gyors és váratlan megszűnése pedig nagy zavarokat okozott az egész világon. A szembenállás ugyanis egyfajta egyensúlyt is megtestesített, ami aztán hirtelen megszűnt. Az egyik ellensúly, a szovjet kommunista rendszer összeomlásának évében a történeteket Francis Fukuyama amerikai filozófus A történelem vége című esszéjében így fogalmazta meg: „Nem pusztán a hidegháború ér most véget, nemcsak a második világháború utáni korszak zárul le, hanem maga a történelem ér véget. Az emberiség ideológiai fejlődése lezárul, és egyetemessé lesz a nyugati liberális demokrácia mint az emberi kormányzás végső formája.”
Fukuyama tehát úgy vélte, hogy bármi történjen is 1989 után, a liberális demokráciák intézményrendszere végső győzelmet aratott. Politikai csatározások, sőt háborúk is lehetnek, a liberális demokráciának azonban nincs többé és nem is lesz alternatívája — gondolták Fukuyamán kívül sokan mások is. A második világháborúban a fasizmus szenvedett végső vereséget, a Szovjetunió összeomlásával pedig a szocializmus — ez volt akkoriban az általánosan elfogadott nézet. Ez a mindenképpen leegyszerűsített, sokak szerint pedig félre is magyarázott megállapítás azonban — amint a gyakorlat be is bizonyította — nem állja meg a helyét. A WikiLeaks portál, valamint Edward Snowden, az egykori amerikai titkosszolgálati alkalmazott által nyilvánosságra hozott információk alapján lehet sejtelmünk a demokratikusnak vélt rendszerek igazi arcáról. Fukuyama feltevését így már többszörösen megcáfolta a megszűntnek hitt történelem.
Mindezek alapján megállapíthatjuk tehát, hogy a 20. század — ha a „huszadik század” metaforán a kapitalizmus filozófiáján és a fogyasztói társadalmon alapuló világnézetet, valamint az ideológiai vitákat meg a fegyverrel vívott háborúkat értjük — nem ért véget. Sőt azt sem tudhatjuk pontosan, hogyan is fog majd véget érni.
Érdemes megemlíteni, hogy ismét hidegháborús hangulatban írták a Forbes magazin idei hatalomlistáját. A magazinnak a közelmúltban nyilvánosságra hozott névsora szerint Vlagyimir Putyin lett a világ legnagyobb hatalommal bíró embere, megelőzve a tavalyi „győztes”-t, Barack Obamát. Az előkelő harmadik helyre Xi Jinping, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára került, negyedik Ferenc pápa, ötödik pedig Angela Merkel német kancellár. Úgy látszik, a 20. század valóban nem akar véget érni.
