Pásztor Bálint: Vissza kell állítani Vajdaság törvényhozói hatáskörét
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szorgalmazza Vajdaság törvényhozói hatásköreinek visszaállítását a szerbiai alkotmány módosításakor – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője.
„Továbbra is szorgalmazzuk Vajdaság törvényhozói hatásköreinek visszaállítását, mert Vajdaság egyike azon kevés európai tartományoknak, amelyeknek nincs törvényhozói hatásköre” – fogalmazott Pásztor Bálint a Dnevnik újvidéki napilap mai számának nyilatkozva.
Szavai szerint jelen pillanatban nehéz megmondani, hogy sikerül-e konszenzusra jutni Vajdaság alkotmányos és jogi helyzete kapcsán.
„Jelenleg nyilvánvaló, hogy nagyon széles azoknak a köre, akik szerint újra kell definiálni ezt a helyzetet, ez pedig reményt ébreszt a tekintetben, hogy sikerülhet fenntarthatóbb megoldást találnunk” – fejtette ki.
Pásztor Bálint szerint a szerbiai polgárok a jelenleginél minőségesebb alkotmányt érdemelnek meg, a mostani ugyanis „szakmai és nyilvános vita nélkül, egyik napról a másikra, gyorsan” lett meghozva, következetlen, s tele van nyelvi, jogi és logikai hibákkal.
„Az alkotmányt tehát alaposan át kell fésülni, éppen ezért jó, hogy megalakult a politikai rendszer megreformálásával foglalkozó akciócsoport, amelynek elegendő idő áll majd rendelkezésére, hogy megtalálja a jobb és minőségesebb megoldásokat” – mondta a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője.