Ugrás a tartalomra

Nincs megállapodás a tartományi kormány átalakításáról

Nem született semmiféle megállapodás a tartományi kormány átalakításáról és az Új Demokrata Párt belépéséről a kormánykoalícióba – jelentette ki szombaton Aleksandar Senić, az Új Demokrata Párt tisztségviselője. Elmondta, a jövő hétre több tárgyalást is előreláttak, amelyeken döntenek a lehetséges együttműködésről. Senić közölte, az Új Demokrata Párt javaslata szerint a kormányban gyökeres, személyi és funkcionális változásokat kell kieszközölni.

Szavai szerint a másik megoldás az egységkormány létrehozása, amelynek minden tartományi parlamenti párt a része lenne, és együtt igyekeznének megoldani Vajdaság problémáit. Ez természetes konszenzust jelentene, nem pedig a pártérdekek érvényesítését. Az egységkormány lehetőségét Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke fogalmazta meg.

Az Új Demokrata Párt hétfőn a Vajdasági Magyar Szövetség delegációjával tárgyal majd, kedden pedig a Demokrata Párt képviselőivel.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
Műhelymunkát tartott a hétvégén a Nefelejcs kézimunkacsoport, amelyen mintegy kilencvenen vettek részt.
A topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport tevékenységéről