Ugrás a tartalomra

Kishegyes: Kibővítették a térfigyelő rendszert és összekötötték a rendőrállomással

Fogadták a Vuk-díjasokat

A kishegyesi községben jelentős bővítésen esett át a térfigyelő rendszer, amit most összekötöttek a rendőrállomással is. Elsősorban a gyermekek biztonsága érdekében, az iskolákban és az óvodában is újabb kamrákat szereltek fel.

Juhász Bálint tartományi gazdasági, foglalkoztatási és nemi egyenjogúsági titkárhelyettes a kishegyesi rendőrállomáson munkatársai kíséretében megtekintette a kibővített térfigyelő kamerarendszer működését. A delegációt az önkormányzat vezetői, Marko Rovčanin községi elnök és Mohácsi Zoltán községi elnökhelyettes fogadták. A rendőrségen Boris Arifi parancsnok klauzolta a vendégeket, bemutatta, hogy a belügyben található rendszert is összekötötték a térfigyelő rendszerrel, ami nagyban hozzájárul a részleg dolgozóinak az eredményesebb munkájához, ezzel együtt pedig a közbiztonság növeléséhez. A község területén így most már összesen 11 térfigyelő kamera működik, amelyeknek felvételeit most már a kishegyesi rendőrállomás ügyeletesei is folyamatosan figyelemmel kísérhetik.

A térfigyelő rendszer bővítésére a titkárság 2 millió dinárt biztosított, ehhez Kishegyes Község Önkormányzata 1,2 millió dinár önrészt társított, így valósulhatott meg a beruházás. Az említett 11 térfigyelő kamerán kívül a kishegyesi iskolában 16, a szeghegyiben 12, valamint a bácsfeketehegyi iskolában 14 kamera segítségével felügyelhetik a gyermekek biztonságát. Az iskolák mellett a kishegyesi központi óvoda is négy kamerával lett felszerelve.

Mohácsi Zoltán alpolgármester ez alkalommal kiemelte, hogy az önkormányzat külön figyelmet szentel a gyermekek biztonságának. A rendszer most már lefedi az iskolák szűkebb és tágabb környékét, valamint az óvodát és annak környékét is, a rendőrségen pedig a térfigyelő kamerák segítségével élőben követhetik a történéseket.

Fogadták a Vuk-díjasokat

A kishegyesi önkormányzat képviselői fogadást rendeztek az általános iskolák Vuk-díjasai, valamint szüleik és tanáraik részére. A község három általános iskolájában idén 22 tanuló érdemelte ki a Vuk-diplomát. Marko Rovčanin községi elnök és Mohácsi Zoltán községi elnökhelyettes, Hallgató Imre, a képviselő-testület elnöke és Dejan Radovanović, a helyettese alkalmi ajándékokat adtak át a legjobb tanulóknak. Az önkormányzat költségein a Vuk-díjasok a jövő héten egy napot tölthetnek majd bácspetrőci élményfürdőben. A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola Vuk-díjasai: Benkó Ferenc - Generáció diákja, Fárbás Marianna, Fejes Ádám, Fodor Gábor, Tóth Péter, Süli Adrienn, Uhor Nikolett, Németh Nikolett, Magó Áron, Tumbász Kincső, Ilić Helena, Tóth Réka, Vince Lenke, Paróczi Dominik, Violeta Šanta. A bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskola Vuk-díjasai: Tijana Borbelj, Jelena Stojnović és Török Gabriella. A szeghegyi Vuk Karadžić Általános Iskola Vuk-díjasai: Tina Bigović, Nikola Borozan, Tijana Đukić, Maksim Kaluđerović és Teodora Milisav.

Szerző (Forrás)
Tóth Péter, Vajdaság Ma
Többi hír