Ugrás a tartalomra

Határidők és feladatok

Ivica Dačić: Vagy kimennek a helyhatósági választásokra az észak-koszovói szerbek, vagy Thaçi szerbjei alakítják meg a hatalmat

Kétnapnyi intenzív brüsszeli tárgyalás után, szerdán újból megegyezett egymással Ivica Dačić szerb és Hashim Thaçi koszovói kormányfő. A Szerbia és Koszovó viszonyának helyreállítását szolgáló áprilisi megállapodást követően ugyanis a szakérői csoportok nem tudtak megegyezni egymással a megállapodás végrehajtását illetőleg, így Catherine Ashton uniós külügyi főbiztos újból politikai szintre emelte a kérdést. A szerdai megállapodás hat hónapra előre meghatározza és rendezi a végrehajtási terv menetét.

– A szerdai megállapodás nem részletezi a végrehajtási tervet, hanem meghatározza a végrehajtandó feladatok sorrendjét. Határidőkről és feladatokról van szó – mondta csütörtökön a szerb kormányfő.

Szavai szerint először egy közös szerb–koszovói munkacsoportot hoznak létre, amely megvizsgálja, hogy milyen szerbiai és koszovói törvényeket kell módosítani ahhoz, hogy az áprilisban parafált megállapodást végrehajthassák.

Ezek után az észak-koszovói szerbek létrehoznak majd egy alapítói bizottságot, amely kidolgozza az észak-koszovói községek közösségének statútumát, valamint javaslatot tesznek az észak-koszovói körzet rendőrfőparancsnoka személyére.

Az alapító bizottságot a négy észak-koszovói község képviselői alkotják majd. A következő lépésben a rendőrség integrációja, majd az igazságszolgáltatás integrációja történik meg. Mint megjegyezte, mindezt az év végéig végre kell hajtaniuk.

Eközben az EBESZ békemisszió részvételével munkacsoportot alakítanak meg, amely a helyhatósági választásokkal kapcsolatos részleteket dolgozza majd ki. Szó volt még a finanszírozás átláthatóságáról is, amely a szerb kormányfő szerint nem okozott problémát, ugyanis Belgrád nem finanszíroz semmit. Végül a helyhatósági választások után alapítják majd meg a szerb községek közösségét.

– Az észak-koszovói szerbek megtehetik, hogy bojkottálják a választásokat, ekkor azonban azzal kell számolniuk, hogy Hashim Thaçi szerbjei kerülnek majd helyettük hatalomra. Mindenki tudja, merre tartunk. Vagy velünk tartanak, vagy nem – hangsúlyozta Dačić.

Mint megjegyezte, a szerbiai delegáció a lehető legtöbbet harcolta ki, amit kiharcolhatott. Hozzátette, hogy a szerb kormány a napokban véleményezi a megegyezést, végső döntésüket pedig a hétvége folyamán továbbítják az EU külügyi főbiztosának.

A szerb kormányfő végezetül bejelentette, hogy a következő hetekben Brüsszelben további politikai szintű tárgyalásokra kerül sor, amelyeken többek között a kitelepült és elmenekült polgárok vagyonáról, Szerbia koszovói kulturális örökségéről és a szerb pravoszláv egyház koszovói státuszáról tárgyalnak majd.

A megegyezést követően több ország gratulált Szerbiának, így Finnország is. Päivi Räsänen finn belügyminisztere kijelentette, hogy Finnország támogatja Szerbia EU-s törekvéseit, és mindet megtesz, hogy júniusban Belgrád megkaphassa a csatlakozási tárgyalások kezdetének az időpontját.

A szerdai sikereket – a legutóbbi választásokon parlamenten kívülre szorult – Szerb Radikális Párt vereségként élte meg, és közleményében elítélte Ivica Dačić kormányfőt. Arra kérték a szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészséget, hogy reagáljon az általuk beterjesztett feljelentés ügyében, amelynek tárgya a szerb kormány és Ivica Dačić kormányfő.

– Az új megállapodás megszületése és a bejelentések, amelyek szerint a koszovói szerb párhuzamos intézmények megszüntetésében nem lesz több „üresjárat”, riasztó jeleknek kellene lenniük az ügyészség számára, ezért a SZRP azt követeli, hogy az mihamarabb reagáljon az SZRP által beadott bűnvádi feljelentés ügyében. Nem létezik fontosabb nemzeti érdek, mint a területi integritás és Koszovó Szerbián belüli megőrzése – áll a közleményben.

Vojislav Koštunica, a Szerbiai Demokrata Párt elnöke is elítélte a megegyezést. Szerinte Szerbia nyíltan és feltétel nélkül átadta Koszovót, a Koszovó nevű államnak.

– Szerbia ezekben a pillanatokban éli meg történetének legnagyobb megszégyenítését, a jelenlegi hatalom ugyanis az EU nyomásának és zsarolásának engedve arról egyezkedik a szeparatista albánokkal, hogy miként játszhatják kezükre Koszovót. Mindez alkotmány- és államellenes, lényegében kérdőjelezi meg az államiságot, a nemzeti érdekeket, a nemzet méltóságát és jövőjét – mondta az SZDP elnöke.

Radenko Nedeljković, a Kosovska Mitrovica-i körzet elöljárója is elutasította a megegyezést. A zvečani helyi televíziónak adott nyilatkozatában kiemelte, hogy az észak-koszovói szerbek politikai képviselői közül senki sem fogadta el a brüsszeli megállapodás végrehajtását.

– Álláspontunk ugyanaz maradt, mint eddig: a brüsszeli megállapodás a szerbek részére nem biztosítja a Koszovóban való megmaradás minimumát – érvelt Nedeljković.

Elmondta azt is, hogy az észak-koszovói szerbek támogatják Aleksandar Vulin visszatértét a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának élére, de nem a brüsszeli megállapodás végrehajtása miatt, hanem a már korábban megkezdett projektumok folytatása érdekében, ugyanis a szerb állam „megszüntetett bizonyos finanszírozásokat”, ami miatt jelenleg egyetlen projektum sem áll kivitelezés alatt.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, dió
Többi hír