Ugrás a tartalomra

Deli Andor: Várható volt a határzár

Várható volt a fizikai határzár a magyar-szerb országhatáron – nyilatkozta Deli Andor vajdasági származású Európai Parlamenti képviselő. Brüsszelből telefonon mondta el, hogy a magyar kormány már korábban is aggodalmát fejezte ki a szerb határ felől érkező, és egyre nagyobb méreteket öltő menekültáradat miatt. A rendkívüli intézkedést ezzel összhangban hozta meg a magyar kormány. Deli szerint a menekültek helyzete kiemelt témája lesz majd a július elsejei szerb-magyar együttes kormányülésnek, de addig is sok egyeztetésre van szükség a két belügyminisztérium között.

Deli Andor, EP képviselő, Fidesz-KDNP: „A magyar intézkedés mindenképpen az illegális, törvénysértő bevándorlók megfékezésére összpontosul. Itt elsősorban azokra kell gondolni, akik a zöldhatáron át próbálnak bejutni Magyarország területére, nem pedig azokra, akik a rendes átkelőket használják a magyarországi területek elérésére. Úgyhogy ilyen szempontból szerintem a határzár fogalmát bizonyos értelemben ezzel kell pontosítani, illetve ezt hozzá kell tenni.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír