Ugrás a tartalomra
2022.08.26 - 14:30

Nógrádi és Pásztor előadása a Közgazdász Táborban

Nógrádi és Pásztor előadása a Közgazdász Táborban

 Érdekes szakmai előadások, amelyek a fiatalok későbbi pályáját, boldogulását meghatározhatják - ez a Közgazdász Tábor Magyarkanizsán, nem csak közgazdászoknak. A háromnapos tábor második napján is ott jártunk.
 

Tudásra éhes fiatalok, egyetemi hallgatók vesznek részt a magyarkanizsai Közgazdász Táborban.

Hubai Dávid, egyetemi hallgató: „Habár szociológiát tanulok elsősorban, nagyon érdekel a közgazdaságtan. És pont annak kapcsán, hogy tavaly is megjelentem itt, ebben a táborban, elkezdett érdekelni a dolog, elkezdtem utánanézni. Egyébként nekünk is vannak olyan tantárgyaink, amik ehhez kapcsolódnak.”
 

Pásztor István, a VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke előadásában arról beszélt, hogy fontos visszatérni a gyökerekhez, és az is, hogy a vajdasági magyarság saját maga alakítsa a sorsát. A fiatalokat be kell vonni a politikába - mondta Pásztor, aki szerint itt kell tartani az ifjúságot, illetve olyan körülményeket teremteni, hogy visszatérjenek, ha elmentek.

„Se az iskolák, se az egyetemek nem alacsonyabb színvonalúak, mint máshol. És az érvényesülési lehetőség legalább akkora, ha itt fejezik be az egyetemet, mint máshol. Szerintem a családoknak is az az érdeke, a szülőknek is az az érdeke, hogy a gyerekük, az unokájuk itt maradjon. Ezért dolgozunk.”
 

A globális kihívásokról, politikai összefüggésekről tartott előadást a magyarországi szaktekintély, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár, aki a szerb politikáról is elmondta véleményét.

„Én úgy érzem, hogy a mai szerb politika okos. Próbál jó kapcsolatokat kialakítani Oroszországgal, Kínával, Törökországgal, az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal is. Teljesen nyilvánvaló, hogy ma a szerb cél az európai uniós tagság, és nem a NATO-tagság, mert a jugoszláv háborúk után a NATO-tagság egyik oldalról sem jön szóba. A lakosság sem fogadná el. Az európai uniós tagság Szerbia számára realitás.”
 

Az Európai Unióba vezető út azonban göröngyösebb, mint Szerbia várta. Az Ukrajnában dúló háború, az infláció és más gazdasági problémák miatt az EU saját magával van elfoglalva, és nem élvez prioritást a bővítés kérdése – állapította meg Pásztor István, aki szerint pillanatnyilag Szerbia uniós csatlakozása messzebb van, mint tíz éve.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
2022.12.06 - 08:59
Az ország arra törekszik, hogy a 2023. évben is gazdasági növekedést valósítson meg.
A köztársasági képviselőház hétfőn megkezdte a vitát a jövő évi állami költségvetésről