Ugrás a tartalomra
2021.06.03 - 18:15

Két év múlva szelektíven szállíthatják el Szabadkán a hulladékot

Két év múlva szelektíven szállíthatják el Szabadkán a hulladékot

Szelektíven gyűjthetjük és tehetjük majd ki a szemetet Szabadkán és a környező településeken, valamint újabb csatornahálózat is kiépülhet Szabadkán, Palicson, Bajmokon és Csantavéren.

Az ezekre vonatkozó rendeleteket szavazta meg Szabadka Város Képviselő-testülete.

A koronavírus-járvány miatt számos programot kellett elhalasztani Szabadkán, ami miatt a város több bevételtől is elesett. Azonban a 2020-as év költségvetésének több mint 90 százaléka megvalósult. Szabadka Város Képviselő-testületének ülésén elhangzott, a tavalyi költségvetés 5,43 százalékkal nagyobb volt, mint a 2019-es.

Veljko Vojnić, szabadkai frakcióvezető, SZHP: „Nem történt pénzpazarlás, vagyis a költségvetés felhasználásának ez a százaléka azt mutatja, hogy a költségvetés valóban megtervezett volt, a szükségletekkel összhangban történt a költekezés. A legnagyobb szükség a szociális, az egészségügyi szférában volt. Elmondhatom, hogy a költségvetés több mint 92 százaléka megvalósult, úgyszintén, ha az oktatásról van szó.”

Környezetvédelmi szempontból is nagyot léphet előre a város. Szelektíven gyűjthetjük és tehetjük majd ki a szemetet Szabadkán és a környező településeken. Az erre vonatkozó rendeletet megszavazta a VKT. Ez azt jelenti, hogy kék, zöld és sárga zsákokba, illetve kukákba kell majd gyűjteni a hulladékot, amit el is szállítanak. Erre azonban minimum két évet várni kell, mivel a megszavazott rendelet csak a jogi alapot teremti meg ehhez.

Miroslav Milojević, frakcióvezető, Szabadka Polgári Mozgalma: „Mintegy 20 évet vártunk, hogy egy ilyen döntést meghozzanak a hulladék szelektív gyűjtéséről és ezt végül meghozták. Ebben a határozatban részletesen ki van dolgozva, és nem találtunk semmi okot, ami miatt ellene szavaztunk volna. Ezért támogattuk ezt a döntést, ami valóban késik 20 évet Szabadkán, mert ez ökológiai kérdés, és nem csak a szemét ökológiai probléma.”

Az ülésen a szabadkai Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat működési tervének módosítása is napirendre került, ugyanis a város pályázik a Tiszta Szerbia elnevezésű program forrásaira. Amennyiben sikeresek lesznek 110 kilométer csatornahálózat épülhet ki Szabadkán és a környező településeken.

Nágel János, szabadkai frakcióvezető, VMSZ: „Ha ez a program megvalósul, Szabadka területén 50 kilométer szennyvízelvezető csatorna, Palics területén 10 kilométer, Bajmok és Csantavér területén pedig 25-25 kilométer szennyvízcsatorna fog kiépülni, azzal, hogy az utóbbi két településen tisztítóberendezést is installálni kell.”

Ezzel az elmúlt 50 év legnagyobb közműfejlesztése valósulhat meg - mondta dr. Pásztor Bálint, a Szabadkai VKT elnöke.

Dr. Pásztor Bálint, elnök, VKT, Szabadka: „Ez azt fogja eredményezni, hogy ezeken a településeken jobbá válik az életminőség és megvalósul a programoknak az a pontja, legalábbis ezekre a településekre vonatkozóan bizonyos mértékben, hogy ne csak a városközpont fejlődjön, hanem egyenletesen fejlődjön a városhoz tartozó minden település.”
Pannon RTV/Tímár Zsolt

Az ülésen egyéb személyi jellegű kérdésekről is döntöttek.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
2021.06.19 - 21:01
A Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Városi Szervezete megalakulásának 23.
Velünk együtt hozzák meg a ránk vonatkozó döntéseket
2021.06.19 - 20:50
A magyarországi Központi Statisztikai Hivatal 2016-ban elvégzett felmérésében a legmagasabb presztízsű foglalkozások
Nyilas Mihály: Megmaradásunk egyik alappillére a magyar jogászok jelenléte a köz- és a magánszférában
2021.06.19 - 10:09
Egy évvel ezelőtt helyezték le a Vackor Szabadkai Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézmény alapköveit.
Szabadkán szeptember elsejétől fogadja a kicsinyeket a Vackor iskoláskor előtti intézmény
2021.06.18 - 08:17
Elfogadta a vajdasági költségvetés módosítási javaslatát csütörtöki ülésén Újvidéken a tartományi képviselőház, ennek
Tovább épülhet a kamenicai kórházkomplexum, és folytatják az infrastrukturális fejlesztéseket – Ülésezett a vajdasági parlament