Ugrás a tartalomra

Vicsek Annamária: Kiemelten fontos a kisebbségi tannyelvű oktatás megerősítése

Vicsek Annamária: Kiemelten fontos a kisebbségi tannyelvű oktatás megerősítése

Az Oktatási Minisztérium minden évben jelentős összegekkel támogatja az oktatás javítását szolgáló projektek megvalósulását. Köztük hiánypótló kiadványok megjelenését, digitális tanagyagok elkészítését, képzések szervezését és egyéb programok megvalósulását. A pályázatok részleteiről Vicsek Annamária oktatási államtitkárt kérdeztük.

Mire helyezik a fő hangsúlyt a támogatások meghatározásakor? 
– Az Oktatási Minisztérium minden évben megjelentet egy pályázatot civil szervezetek részére, amely az oktatási rendszer különböző aspektusainak a megerősítését célozza. Ezek nem feltétlenül kapcsolódnak a formális oktatáshoz, vagy a tantervekhez, hanem olyan hiánypótló programok, amelyek megvalósítása az oktatási rendszerben másként nem lenne lehetséges, de a prioritás témák jelzik is, miért fontosak. Minden évben meghatározott prioritás témákra lehet pályázni, melyek között megtalálható a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos oktatás, a környezetvédelem, az emberi jogok, az erőszak-megelőzés, az iskola nevelő feladatának erősítése, és ami a mi szempontokból kiemelten fontos, az anyanyelv és a kisebbségi tannyelvű oktatás megerősítése – emelte ki az oktatási államtitkár.

Vannak állandó jellegű pályázatok, vagy folyamatosan változnak?
– Vannak olyan civil szervezetek, amelyek évek óta sikeresen pályáznak, de évről évre új szervezetek is megjelennek. Az E-Régió például az elmúlt 4 év sikeres pályázásának köszönhetően a Tanulj velünk magyarul tankönyvpótló kiadvány 1-4 részéhez dolgozott ki kiváló digitális tananyagot, ami az anyanyelvápolás jelentős eszköze lett. Idén is sikeresen pályáztak, s most a szerb mint nem anyanyelv középiskolai tanításához fognak a támogatásnak köszönhetően digitális tananyagot előállítani, ami középiskolai tankönyvek hiányában óriási segítsége lesz a diákoknak és tanároknak egyaránt. A zentai ProScientia Naturae Alapítvány és a Kertészbarátok Egyesülete is évek óta sikeres pályázó. Készítettek már online tananyagot a középiskolások pénzügyi ismereteinek megerősítésére, ahogyan az általános iskolások és a kisegítő iskola iskolakertjeinek megsegítéséhez is. Tavalyi újdonság az Európa Tanács demokratikus kultúrára vonatkozó kompetenciák fejlesztésére irányuló akkreditált szakmai képzés magyar nyelvre való fordítása, illetve a képzés magyar nyelven folyó megvalósítása, ami a nagy sikerre és igényre való tekintettel idei sikeres pályázatukból is folytatódik majd, hogy az országos jelentőséggel bíró képzést magyarul is ingyenesen biztosíthassák minden érdeklődő magyar ajkú tanárnak. Említhetnénk az óbecsei sikeres pályázókat is, hiszen a Than Fivérek, az Innova, az Ekobečej és az Obrazovni impuls is visszatérő sikeres pályázó, érdekes Tedx, Fórumszínház, Paralimpia programok megvalósításával teszik gyermekközelibbé a tolerancia, empátia, együttműködés és hasonló fogalmakat, illetve akkreditált magyar nyelvű képzések megvalósításához is hozzájárulnak évek óta. Ugyanakkor vannak olyan civil szervezetek is, amelyek a szegény sorsú vagy épp a szórványban elő gyermekeknek szerveznek programokat, támogatásokat, ilyenek a Törökkanizsáért Egyesület és a kishegyesi Női Fórum, amelyek nem először pályáznak sikeresen, és új pályázóként említhető az Eurobácska, mely a szülőföldön való maradást erősíti majd sikeres projektjével. Idén lesz egy egész Kárpát-medencére irányuló magyar projekt is, ugyanis Molnár Róbert Színházi Műhelye a Kárpát-Medencei Művészeti Vetélkedő megvalósítására nyert támogatást.

A magyar iskolákat mennyiben érintik ezek a pályázatok?
– A fentebb említett projekteket mind magyar vonatkozású civil szervezetek bonyolítják le, olyan oktatási intézmények bevonásával, amelyekben a tanítás magyarul is folyik. Államtitkárként fontos feladatomnak tartom, hogy a lehetőségekről és támogatásokról idejekorán tájékozódjanak a vajdasági magyar illetőségű szervezetek és intézmények, hogy segítsem eredményes pályázásukat, hiszen a részarányos foglalkoztatás mellett a részarányos pénzügyi támogatottság is jelentős meghatározója kisebbségi létünknek.
A pályázatok sikerességét mutatja az is, hogy 12 magyar vonatkozású civil szervezet az idén kiosztásra kerülő 50 millió dinárból összesen 4.350.000 dinárt nyert el, ami a teljes összeg 8,7 százalékát teszi ki, és ez csakis a köztársasági szintű, magyar politikai jelenlétünknek, politikai érdekképviseletünknek köszönhető – szögezte le Vicsek Annamária.
 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, JÁ
Többi hír
Együttműködő nemzet – A határon túli magyarság helyzete és jövője címmel tartottak Szabadkán, a Városháza dísztermébe
Közép–Európában egyedülálló a magyar nemzetpolitika