Ugrás a tartalomra

A szórványban is lehetnek sikerélményeink

A Vajdasági Magyar Szövetség az utóbbi napokban, hetekben több sikerrel dicsekedhet. Az idén megalakult Intézőbizottság két tagját szólaltatjuk meg e sikerek kapcsán. Mindkét tag az itt élő szórványmagyarság mindennapjait figyeli, együtt érez az itt élő emberekkel, megosztja velük bánatukat, örömüket, önzetlenül segít problémáik megoldásában. Mindketten nagyon jól ismerik a szórványt, hiszen ők is abban élnek. Pelt Ilona a nyugat-bácskai Doroszló faluból való, Újhelyi Nándor pedig a bánáti Törökkanizsa szülöttje.

– A VMSZ Intézőbizottságának tagjaként mindketten a szórvánnyal vannak megbízva. Milyen elképzelései, tervei vannak arra vonatkozóan, miképpen lehetne a szórványban élő magyarságot, civil szerveződést úgy összefogni, hogy az a magyarság javát szolgálja a gazdaság, a művelődés, az oktatás, a tájékoztatás terén?

 

Pelt Ilona: Én doroszlói vagyok és többek között a nyugat-bácskai régióval foglalkozom. A Dunatáj Egyesülés átfogó céljára tudnék visszautalni, amely megfogalmazásra került 2007-ben, amikor Pásztor István, a VMSZ elnöke átadta a szervezet irodáját. Ennek lényege a közéletünk valamennyi szegmensét: az oktatást, a helyi közösségeket, a civileket, a vállalkozókat és a politikumot összeköttetésbe állítani egymással. A szórvány fennmaradásának esélyét az ilyenfajta együtt gondolkodásban látom. Úgy vélem, hogy nagyot, szinte mérföldköves történetet írtunk 2005-ben, amikor elkészítettük a településfejlesztési dokumentumokat. Ebből született meg az ötlet, hogy hozzunk létre egy gazdasági fejlesztésekkel tevékenykedő szervezetet és irodát, amely az olyan jellegű problémákra összpontosít mint a lakosság elöregedése, a vállalkozások hiánya, a pályázati lehetőségek kihasználatlansága. Kiemelt fontossággal kezeltük a települések közötti gazdasági együttműködés serkentését. Kidolgoztunk olyan regionális nagyságú projektumokat mint a kupuszinai ipari park vagy a doroszlói Szentkút megépítése, mindezeknek megtartó erejük van. Úgy is mondhatnám, hogy itt fogalmazódott meg a mai gazdaságfejlesztési terv csírája, mert olyan folyamatokat indítottunk el, amelyekben a magyar érdekeltségű vállalkozók, a még többségében magyarlakta falvak intézményei, szervezetei kaptak lehetőséget. Segítettünk és ma is folyamatosan tartjuk a kapcsolatokat a civil szférával és a vállalkozókkal egyaránt. Tervünk egy olyan nyugat-bácskai csapat felállítása, amely saját példáján keresztül fogja bemutatni azokat a sikertörténeteket, amelyek itt valósultak meg. Elképzeléseink között szerepel az is, hogy a falvainkban szervezünk fórumokat, amelyek során megszólaltatnánk fiatal, már külföldi tapasztalatokkal rendelkező, mégis az itthoni lehetőségeket választó egyéneket. Fontosnak tartom kimondani, hogy a civilek, a vállalkozók, az oktatás, a tájékoztatás és a politikum egymásra való építkezése, kapcsolódási pontjainak megtalálása és megragadása az egyedüli olyan cselekvés, amely képes felemelni a közösséget, a térséget. A szórvány- közösségek rég felismerték, hogy a kapcsolódási pontok keresése helyetti széthúzás nem visz előre! Tény, hogy mindennek az alapja a gazdaság, éppen ezért a most rendelkezésre álló fejlesztési lehetőségek jelentik majd a térség számára azt a lényegi előrehaladást is, amelyet évekkel ezelőtt meghatároztunk célként.

Újhelyi Nándor: Nálunk, Bánátban azt mondják, hogy meg kell ragadni a munka végét. Nem panaszkodunk, hanem dolgozunk, egy emberként belevetjük magunkat a teendőkbe, ki-ki lehetőségei szerint kiveszi részét a feladatokból, majd együtt örülünk a sikernek. Amikor nyolc évvel ezelőtt megalakult a VMSZ törökkanizsai szervezete, sokan úgy gondolták, hogy ennek a közösségnek már esélye sincs a megmaradásra, és bőszen megkongatták a vészharangot. S lám, ma ott tartunk, hogy egy olyan törekvő közösség vagyunk, amely hallatja hangját, s a sok nehézség ellenére olyan példaértékű eredményeket tud felmutatni mint amilyenek a civil és a művelődési élet újraélesztése (különösen a falvakban), vagy a Trianon időszakát követő legnagyobb magyar vonatkozású beruházás, a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület székházának felújítása. Az oktatás terén ugyanígy beszélhetünk jelentős előrelépésekről, ahogyan az egyházi létesítmények javítása terén, meg a magyar közösség tájékoztatását illetően is. Nem szabad megfeledkeznünk a november óta működő falugondnoki – és peremvidéki szolgálatról (és itt már a jelenről beszélünk), ami Törökkanizsa vonatkozásában azért megkerülhetetlen, mert a község lakosságát, elsősorban a falvakban, az elöregedés jellemzi, s működése óriási segítség az idősek számára.

– A VMSZ gazdaságfejlesztési tervét Önök szerint miképpen lehetne alkalmazni, érvényesíteni Nyugat-Bácskában, illetve Bántában?

Pelt Ilona: A Nyugat-Bácskában már létező regionális szintű projekteket kell integrálni a VMSZ által kidolgozott gazdaságfejlesztési stratégiába. Ez lehetővé teszi, hogy a magyar közösség számára fontos elképzelések megvalósuljanak a következő időszakban. Elsősorban azoknak kell lehetőséget biztosítanunk, akik itt képzelik el a jövőjüket. A térségre fokozottan jellemző a családi gazdaságok és vállalkozások megléte, hiszen ezeknek megtartó erejük van. A meglévő terv elősegíti ezek fenntarthatóságát, illetve fejlesztését. Meggyőződésem, hogy ebben a programban azok a fiatalok is megtalálják magukat, akiknek kiforrott elképzelésük van egy kezdővállalkozás megvalósításához. Továbbá a természeti és a táji adottságoknak köszönhetően kiaknázhatóak a turisztikai potenciálok.

Újhelyi Nándor: Tudjuk, hogy az ittmaradás és a szülőföldön való boldogulás csakis kiszámítható, ütőképes gazdasági feltételek mellett képzelhető el. Többéves előkészítő munka, egyeztetés és az anyaország hathatós támogatása mellett megszületett a VMSZ Gazdaságfejlesztési Stratégiája – egy olyan támogatási rendszer, amely véleményem szerint biztosítani fogja az itthon maradás és a fejlődés feltételeit, sőt az a meggyőződésem, hogy olyan folyamatokat is elindít, amelyek nyomán az elmúlt években külföldre költözött polgárok nagy része vissza fog jönni, többek között Törökkanizsára is. Sokszor, sok helyen, sokaktól halljuk, hogy minden közösség, település a maga módján más és más, hogy az egyikre nem vonatkoznak azok a gondok, amelyek a másik vonatkozásában fellelhetők. A Vajdasági Magyar Szövetség nyugat-bácskai megbízottjaként és az Intézőbizottság tagjaként naponta tapasztalom, hogy bizony ugyanazok a problémák jelentkeznek Firigyházán, Csonoplyán vagy éppen Óbecsén. Ám a gondokon túl olyan értékes, következetes és fáradhatatlan embereket is találok ott, és szerte Vajdaságban, akiknek a kezében összpontosulnak mindazok a feladatok, elképzelések, amelyek folyamatosan előreviszik, szebbé és élhetőbbé teszik saját közösségüket.

– Az Intézőbizottság tagjaként voltak megbízva a becsei helyi közösségi választások szervezésével. Milyen tapasztalatokat tudtak ott átadni a helyi tagoknak, hogyan tudtak segíteni nekik, és miképpen értékelik az eredményeket?

Pelt Ilona: A helyi közösségi választás mindig más, mint az önkormányzati, tartományi vagy köztársasági. Ez a szint az, ahol találkozunk a választópolgár mindennapi problémáival, és mégis ez az a szint, ahol legkisebb a hatáskör. Ennek ellenére mindent megteszünk településeink élhetőségéért. A kampány során beszélgettünk az emberekkel, meghallgattuk a problémáikat, kiegészítettük a programunkat és a célokat. A választásokon a Szerb Haladó Párton kívül egyedül a VMSZ tudott jelölteket bejuttatni a helyi közösségek tanácsaiba. Azt gondolom, hogy egy nagyon nehéz választáson vagyunk túl, amelynek során komoly eredményt értünk el a négy évvel ezelőttihez viszonyítva is. Péterrévén megdupláztuk a tanácstagok számát. Meggyőződéssel mondom, hogy reális eséllyel tudunk érdeket érvényesíteni a meglévő tanácstagokkal és a VMSZ községi szervezetével együtt.

Újhelyi Nándor: Az óbecsei szervezetet olyan emberek alkotják és vezetik, akik az itthon maradás elvét vallják, és nap mint nap mindent meg is tesznek azért, hogy boldogulásunk itt, Vajdaságban ne csak szólam, de valódi lehetőség legyen. Szervezetünk az elmúlt időszakban számtalan csatát vívott meg. A sok megpróbáltatás ellenére talpon maradtunk, s változatlanul kiállunk a magyar közösség érdekei mellett. A vasárnap megtartott helyi közösségi választások arról tanúskodnak, hogy egy iszonyúan nehéz kampányban – ahol a másik fél olyan eszközökkel élt, amelyekkel mi nem tudunk és nem is kívánunk élni, mert azok nem a mi értékrendünket képviselik – helytállt a Vajdasági Magyar Szövetség és a jelöltjei. Az eredmények tükrében azt is le kell szögeznünk, hogy a VMSZ az egyedüli magyar párt, amely továbbra is élvezi a magyar közösség bizalmát! A számadatok arról is tanúskodnak, hogy a négy évvel ezelőtti eredményekhez viszonyítva sokkal jobban szerepeltünk ezeken a választásokon. Ez az eredmény nemcsak a párt szempontjából, hanem az óbecsei magyar közösség szempontjából is nagyon fontos, hiszen a választások egy lépést képviselnek a közösségépítés útján. Meggyőződésem, hogy egy erős, elveihez és célkitűzéseihez ragaszkodó, a magyarság érdekeiért küzdő VMSZ-szel és azokkal a programokkal, amelyeket az anyaország is támogat, meg tudjuk teremteni azokat a feltételeket, amelyek a gazdaság, a mezőgazdaság, a vállalkozói szféra fejlődését, s ezzel az életminőség javulását hozzák magukkal, s amelyek, én úgy hiszem, egy nagy igent jelentenek a vajdasági otthon, a szülőföld mellett.

Szerző (Forrás)
(Lejegyezte: N.Z.), Magyar Szó
Többi hír