Ugrás a tartalomra

Jelentős beruházások Topolyán

Szatmári Adrián polgármester évértékelője
Jelentős beruházások Topolyán

Jelentős fejlesztéseket sikerült az utóbbi években megvalósítani Topolyán és a községhez tartozó falvakban. Mindezek célja, hogy növelje a lakosok életszínvonalát, életminőségét. A megkezdett projektek folytatódnak ebben az évben is. Szatmári Adrián polgármestert kértük meg, értékelje a 2023. évet, és beszéljen a tervekről is.

Topolya község területén több fontos beruházást tudtunk megvalósítani. Óriási lépést sikerült tennünk a környezetvédelem területén a szennyvíztisztító kiépítésével. 2021 végén készült el, 2022-ben volt a próbaüzem, 2023 elején pedig megkapta a használati engedélyt. A kibocsátott víz minőségét folyamatosan ellenőrizzük, teljes mértékben megfelel a törvényi előírásoknak, aggályok nélkül a Krivaja patakba tudjuk engedni. Ezzel párhuzamosan elkészítettük a csatornahálózat bővítésére vonatkozó tervdokumentációt, ami mintegy 45 km csatornahálózat kiépítését jelent. Összértéke mintegy 1,3 milliárd dinár. Ezt a jövőben szeretnénk megvalósítani. Az önkormányzat önerőből nem tudja megvalósítani, számítunk a tartomány, valamint a köztársaság támogatására, de az uniós forrásokra is pályázni fogunk. Topolyán a csatornahálózat lefedettsége 25–30 százalékos, a beruházással fel tudnánk számolni az emésztőgödröket is, újabb óriási lépést tennénk a környezetvédelem területén. A másik fontos beruházás a diákotthon építése, mely 2021-ben 80 tanulóval kezdte meg működését. Azóta minden évben túljelentkezés van, 102 férőhellyel rendelkezik. Fontos előrelépés volt ez oktatási rendszerünk fejlesztése szempontjából. Végéhez közeledik a fedett medence építése is. Az önkormányzat tavaly szerződött a kivitelezővel a második fázis megvalósítására. Erre a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság 170 millió dinárt irányzott elő, a költségvetésben 75 milliót. Meglátásom szerint év végéig, legkésőbb 2025 elejéig teljesen befejezzük. Folyamatban vannak az egykori hotel épületének átalakítási munkálatai. A kezdeti nehézségek után újra tudtuk szervezni ezt a projektumot. Az év végén szerződést kötöttünk a kivitelezővel, most 480 nap áll rendelkezésére, hogy befejezze a munkálatokat, melyek értéke 315 millió dinár áfa nélkül. Az épületben egy diákotthon fog helyet kapni 59 férőhellyel, a másik részében pedig a községi közigazgatás. Az adminisztrációs folyamatokat is szeretnénk így leegyszerűsíteni.

Nemcsak a városban történtek fejlesztések, hanem a falvakban is.

– A gázvezeték kiépítése Topolya község minden településére kiterjed. Az önkormányzat a Srbijagas közvállalattal szerződött, a költségek őket terhelik. A projekt értéke 20 millió euró. Fontos előrelépés ez gazdasági, de környezetvédelmi szempontból is. Az év második felében megkezdődhet a fogyasztók rákapcsolása. A feltételekről lakossági fórumokon tájékoztatjuk a polgárokat. A község területén folyamatban van a közvilágítás korszerűsítése is. A kivitelezővel megkötött szerződés értelmében 5660 lámpatestet lecserélnek. Mintegy 70 százalékkal csökkentjük az áramfogyasztást. Az önkormányzat a megtakarításból fizeti a részleteket.

Utakat is sikerült felújítani?

– Annak köszönhetően, hogy a VMSZ-nek erős érdekképviselete van Belgrádban és Újvidéken is, sikerült felújítani a Topolya és Bácskossuthfalva közötti utat. Ez vezet a Bajnok–Bácsalmás-határátkelőhelyre, ezért is fontos. Ezt a beruházást teljes mértékben az Építésügyi Minisztérium finanszírozta, megközelítőleg 300 millió dinár értékben. A jövőben szeretnénk felújítani az Óbecsére, valamint a Kishegyes felé vezető utat is, minisztériumi támogatással. Folyamatban van a Belgrád–Budapest-gyorsvasút építése. A kivitelezés jól halad, most a Zentai úti aluljárónak a kiépítése van folyamatban, a Becsei úti elkészült. Az önkormányzat a helyi közösséggel és a Komgraddal azon dolgozik, hogy kiküszöbölje az építkezésből eredő problémákat. Akinek észrevétele van, nyugodtan fordulhat hozzánk gondjaival. Év végéig befejeződik a beruházás, mely új perspektívát nyit majd meg az utasforgalom, az áruforgalom terén is. A vasútállomás megújul, az ipari park szomszédságában egy áruforgalmi terminál épül. Az ipari park így még vonzóbbá válik majd.

Az önkormányzat nem csak az infrastruktúra fejlesztésére koncentrál. Sikerült eredményeket elérni más területeken is?

– Az oktatással kezdeném. Az egyetemista-ösztöndíjat 5-ről 8 ezer dinárra emeltük. Az önkormányzat kötelességének érzi támogatni azokat, akik tovább szeretnének tanulni. Bízunk abban, hogy a diploma megszerzése után itt fognak családot alapítani, itt fognak munkát találni. A családokat is támogatjuk. Tavaly 139 biztonsági autós-gyermekülést osztottunk ki, idén is meghirdetjük a pályázatot. Először írtunk ki pályázatot vállalkozók számára, ezt az intézkedést is folytatni fogjuk a jövőben. Az erős gazdaság erős közösséget jelent, ezt tartjuk szem előtt. De jó hírrel szolgálhatok azzal kapcsolatban is, hogy olcsóbb lett az óvodai ellátás. Végső célunk, hogy ez teljesen ingyenes legyen. Egy gyermek után havonta 25 ezer dinárt tesznek ki a költségek, ennek a szülők most is csak töredékét fizetik.

A sokakat vonzó rendezvényekből sem lesz hiány idén sem?

– Mintegy tízezer látogatója volt a Lake Festnek. Idén is szeretnénk megszervezni a könnyűzenei fesztivált, akárcsak a parasztolimpiát és a szármafesztivált. Az önkormányzat támogatja a rendezvényeket, mert öregbítik Topolya hírnevét.

A tervek közül mi élvez prioritást?

– A fürdő és hotel épületének felújítása, a két nagy infrastrukturális beruházás az, amit mindenképpen prioritásként kezelünk. De készülünk más projektekkel is. Két IPA-pályázatot nyújtottunk be. Az autós kemping kiépítésének folytatását és városi park revitalizációját emelném ki. A park megérdemli, hogy reprezentatív közösségi térré alakítsuk át. Az elmúlt években elhanyagoltuk, olyan állapotban van, ami nem méltó Topolyához. A Tartományi Környezetvédelmi Intézettel együttműködve elkészült a tervdokumentáció.

A járdák felújításáráról sem feledkeztünk meg, felújításukra a saját eszközeinken kívül szintén számítunk tartományi és köztársasági forrásokra is.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, T.P.
Többi hír
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját