Ugrás a tartalomra
2019.05.20 - 09:31

Érdemes pályázni!

A tartományi felsőoktatási titkárság nyújtotta lehetőségekről

Dr. Halasi Szabolcs tartományi segédtitkárt arról kérdeztük, hogy a Felsőoktatási és Tudományos Kutatási Titkárság milyen pályázati kiírásokat jelentetett meg május folyamán.

– A Vajdasági Autonóm Tartomány alapította felsőoktatási intézmények tehetséges hallgatóit a 2019. évi pályázatával összesen 2 millió dinárral támogatja az egyetemistákat. A hallgató 10 hónapon keresztül bruttó 15 000 dinárban részesül a titkárságunk részéről. Május 31-éig olyan hallgatók jelentkezhetnek, akik Szerbia állampolgárai, Vajdaság területén élnek, először iratkoztak be az adott évre, és nem rendelkeznek más minisztériumi vagy tartományi ösztöndíjjal. Ez az ösztöndíj lehetővé teszi, hogy a hallgatók tanulmányaik mellett részmunkaidőben dolgozzanak. A titkárság javasolja az adott cégnek/ vállalatnak, hogy minimum bruttó 5000 dinárral járuljon hozzá a munkát vállaló egyetemista magasabb béréhez. Így a hallgatónak meglesz bruttóban a 20 000, nettóban a 15–16 000 dinár, de lehet ennél nagyobb összeg is, ha a céggel/ vállalattal megegyezik.

Felhívnám az érdeklődők figyelmét a Vajdasági Autonóm Tartomány fenntartható fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű, rövid lejáratú, 2019. évi társfinanszírozási pályázatára is, melynek a keretösszege 30 millió dinár. Projektenként maximum egymillió dinárt ítélünk oda a sikeres pályázónak. Olyan fenntartható tudományos-kutató projekteket támogatunk, amelyek a lakosság egészségi állapotát mérik fel, továbbá stratégiai jelentőségű projekteket, a klímaváltozást vizsgálják, és akár európai, nemzetközi projektek előkészítéséhez szükségesek. Ez a támogatás a legnépszerűbb, általában többszörös a túljelentkezés. Az érdeklődők június 7-éig pályázhatnak.

A Vajdaság Autonóm Tartomány szakfőiskolák fejlesztő-kutatási projektje, 2019. évi társfinanszírozási pályázatának keretösszege 6 millió dinár, egy projekttel maximum 500 000 dinárra lehet pályázni május 31-éig. A Vajdaságban működő szakfőiskolák adhatják be a gazdaságfejlesztésre, termelésre, kapacitás bővítésére, továbbá az oktatás fejlesztésére, a gyerekek készségeinek és képességeinek fejlesztésére, műszaki fejlődésre, fejlesztési-kutatásra irányuló projektjeiket. Titkárságunk pályázata 2017 óta él, korábban a szakfőiskoláknak nem volt lehetőségük pályázni ennél a titkárságnál.

A Vajdasági Autonóm Tartomány nemzeti kisebbségek – nemzeti közösségek tudományos kutatási projektek 2019. évi társfinanszírozási pályázatának keretösszege 5 millió dinár. Projektenként 400 000 dinárral lehet pályázni június 7-éig. Az említett összeget olyan a Vajdaság területén akkreditált felsőoktatási intézmények igényelhetik, amelyeken akadémiai képzés folyik, és az adott nemzeti tanács ad igazolást arról, hogy a pályázatra benyújtott projektum számára fontos az adott nemzeti kisebbségre-közösségre vonatkozó projekt. Ez a kiírás is 2017-ben jelent meg először, azóta a keretösszeg 4-ről 5 millió dinárra emelkedett.

A Vajdasági Autonóm Tartomány a művészet terén folyó kutatásokat is támogatja. A 2019. évi társfinanszírozási pályázatával összesen 6 millió dinárt, projektenként maximum 500 000 dinárt hagy jóvá e célból. Az említett összeget június 17-éig olyan vajdasági felsőoktatási intézmények pályázhatják meg, amelyek művészetre (színművészet, zeneművészet, festőművészet, alkalmazott művészet, alkalmazott művészet…) is akkreditálva vannak. Új a szabályzatban, hogy az építészet terén végzett művészi kutatásokkal is lehet pályázni – magyarázta dr. Halasi Szabolcs segédtitkár.

Az érdekeltek minden pályázati kiírást, szabályzatot és formanyomtatványt megtalálhatnak a Felsőoktatási és Tudományos Titkárság honlapján: http://apv-visokoobrazovanje.vojvodina.gov.rs/category/konkursi/?lang=lat

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, Bozsoki Valéria
Többi hír
2020.08.13 - 07:25
Az idei tanévkezdés számos újdonság elé állítja az iskolákat, tanárokat, tanítókat és a szülőket, sőt a diákokat is.
Vicsek Annamária: Olyan észszerű megoldásokat kell találni, amelyek biztosítják, hogy kisebb létszámú osztályban dolgozzanak a tanárok, de nem túlterhelten
2020.08.12 - 13:23
 Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi városi szervezete kedden megemlékezett a törökverő Hunyadi Jánosról, aki 1456.
2020.08.02 - 08:35
Nem volt kihívásokban szegény a tartományi parlament házelnöki tisztségének betöltése az elmúlt nyolc évben, azaz két
A szigorú egészségügyi előírások mellett megtartott ülésen ismét bizalmat kapott Pásztor István