You are here

A helyiek be is bizonyították, hogy igaz a mondás. Alig múltak el az újévi ünnepek, a bánáti faluban újabb nagyszabású rendezvényre készülnek, ugyanis január 21-én kezdődnek a Tordai Művelődési Napok.

Minden évben telt ház van a Tordai Művelődési Napok rendezvénysorozaton. A jó hangulatot és az érdeklődést az elvándorlás sem csökkenti. Sokan ezekre a rendezvényekre jönnek haza szülőfalujukba. Dobai János, elnök, Torda Helyi Közössége: „A lakosság száma fogy évről-évre, azért még mindig vagyunk annyian, akik igénylik ezt a rendezvényt, hisz ennek a rendezvénynek egy közösségmegtartó ereje is van, és nyugodtan el lehet mondani, hogy már rég kinőtte Tordát. Hisz nem csak a tordaiak igénylik ezt a rendezvényt, hanem a környékbeliek is.”

A rendezvény fő hordozója a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, ahol az ünnepek alatt sem álltak le a munkával. Sári Enikő, művészeti vezető, Petőfi Sándor ME, Torda: „Nagy büszkeséggel mondhatom azt, hogy az egyesületünknek jelenleg több, mint kilencvenöt tagja van, ami a gyerekeket és a fiatalokat illeti. Ami számunkra áldás és kincs, mert ilyen pici faluban, ilyen kicsi közösségben ennyi fiatal hajlandó a hagyományápolásra, a néptáncra, az nagy dolog.”

Torda 2016-ban a Durindó és a Gyöngyösbokréta házigazdája volt. A helyi néptáncosok azóta is töretlen lelkesedéssel készülnek minden fellépésre. Csíkos Dániel, néptáncos, Petőfi Sándor ME, Torda: „Megpróbáltuk a fiatalabbakat is bevonni. Ezért a középső tánccsoport is csatlakozott hozzánk, és így az idei Gyöngyösbokrétán egy vajdaszentiványi tánccal lépünk föl, és ez a Tordai Művelődési Napok egy jó alkalom arra, hogy előre bemutathatjuk azt, amit a Gyöngyösbokrétára készítünk.”

A XVII. Tordai Művelődési Napokon változatos műsorral várják a vendégeket. Lesznek színelőadások, könyvbemutatók, néptánc estek. A rendezvénysorozat március 10-én, a magyarországi Bihartorda, az erdélyi Aranyostorda és a bánáti Torda műkedvelőinek a közös estjével zárul.

 

 

Szerző: 
Pannon RTV