A humor nem választás kérdése
Régióbeli szerzők mondták el irodalmi élményeiket a humor szerepéről
A belgrádi Nemzetközi Könyvvásár minden évben számos irodalmi fórumnak ad otthont. Az ideiek egyik beszélgetéssorozata A szabadság terei az irodalomban címet viselte, ennek keretében került sor arra a tegnapi estre, melynek középpontjában a szabadság egyik lehetséges tereként a humor állt.
Az oldott hangvételű, mégis komoly irodalmi témákat érintő diskurzusban Viktor Ivančić spliti, Nenad Veličković szarajevói, Mirjana Đurđević belgrádi és Lovas Ildikó szabadkai szerzők vettek részt.
Nenad Veličković szerint a humor sokszor a gyávaság egyik megnyilvánulási formája, ami nem jelenti azt, hogy nem tölthet be fontos szerepet, sőt éppen ekként kaphat óriási jelentőséget. Az irodalomban, ahogy a mindennapi beszédben is, sokszor a humort alkalmazza a beszélő akkor, amikor nagyon is komolynak kellene lennie – fogalmazott.
Mirjana Đurđević belgrádi írónő közölte, hogy pontosan ugyanúgy ír, ahogyan magánjellegű beszélgetéseit folytatja a mindennnapokban. A humor nem döntés vagy választás kérdése – értékelte. Ugyanakkor a humornak morális előjelei sem lehetnek, tette hozzá, s fontosnak tartotta kiemelni, hogy az erőltetett humor egyre nagyobb méreteket ölt jelenünkben.
Összehasonlítva a mai aforizmákat a 100 évvel korábbiakkal, arra jön rá az ember, hogy a maiak már egyáltalán nem érdekesek. Ma olyan világban élünk, amelyben mindenki dühös, s ez kihat a humor irodalmi megjelenésére is. Elismerte, hogy saját frusztrációinak hatására kezdett el írni.
Lovas Ildikó kiemelte, komolyan akkor kezdett gondolkodni a humornak a szerepéről, amikor egyik szegedi ismerősétől hallotta, milyen borzasztó volt számára az 1999-es bombázás, a repülőgépek dübörgő hangja. Különösen, tette hozzá, hogy egy történetet el lehet és el is kell tudni mondani akkor is, ha egyszerre számít tragikusnak és tartalmaz humoros elemeket is.
– El kell tudni mondani, le kell tudni írni azt is, amikor a halálos ágyában fekvő beteg arra panaszkodik, hogy fáj egy kicsit a torka. Elgondolkodtat bennünket a humornak, iróniának a szerepéről és határairól mindez – mondta Lovas Ildikó. Hozzátette, hogy ugyanakkor a humor és az irónia néha az egyedüli formái annak, hogy másokkal megértessünk valamit, amit egyébként sohasem tudtunk volna elmondani, megmagyarázni. A szabadkai, szerbiai nép, az átélt háborúk, negatív élmények is ilyenek.
Közös pont az íróknál, hogy valamennyien foglalkoztak a történelemmel eddigi alkotásaikban. Đurđević a téma kapcsán kifejtette, hogy humor nélkül térségünk történelméről nem is írhatott volna, hiszen akkor a legszívesebben elmenekült volna innen. Térségünk történelme egy ismétlődő eseményhullám – fogalmazott.
Veličković szerint az irodalomkritikusok sokszor nem értik, hogy miért éppen akkor és arról ír valaki, amikor, amiről ír a történelmi témák esetében. Arról beszélt, hogy meglehetősen nehezére esik felkérésre újraírni egy-egy már megírt, sikeresnek ítélt, múltban lejátszódott történelmi tényen alapuló szöveget.
A humornak nem kell feltétlenül megnevettetni, a szatíra sem feltétlenül nevetséges, csak különös, kifinomult módon mutat rá egy-egy igazságra – mondta el Viktor Ivančić. Szerinte a túlzást alkalmazó humornak nagyon eltúlzottnak kell lennie, vagy egyáltalán nem szabad alkalmazni. Máskülönben egyszerűen nem lehet sikeres.
A mindennapi életben a magyarok kevésbé tűnnek humorosnak, de egyébként az irodalomban nem számít hiánycikknek a humor, bár talán inkább hasonlítható a holland vagy a cseh humorhoz – mondta Lovas Ildikó a moderátorok kérdésére, mely a magyar és szerb irodalmi vonatkozások összevetésére vonatkozott. Példaként a Szerbiában is ismert Eszterházy Pétert említette.
