Skip to main content

2,6 milliárd euró infrastrukturális befektetésekre Vajdaságban

2,6 milliárd euró infrastrukturális befektetésekre Vajdaságban

2,6 milliárd euró értékben valósulnak meg jelenleg infrastrukturális befektetések Vajdaság területén.

Hangzott el ma Újvidéken a tartomány területén megvalósuló infrastrukturális projektek koordinálásával foglalkozó munkacsoport gyűlésén. A Vajdaságban tervezett, illetve megvalósuló infrastrukturális projektek közül jelenleg a Fruška gora közúti folyosó és az Újvidék-Nagybecskerek-Belgrád gyorsforgalmi út kiépítése, valamint a Batrovci határátkelőt és Kuzmint összekötő útszakasz felújítása élvez prioritást, de ezek mellett számos kisebb útszakasz felújítása és kiépítése is tervben, illetve folyamatban van. Igor Mirović, elnök, Tartományi Kormány: „Olyan csapatot sikerült összehoznunk, amely nagyon jól kommunikál a tagokkal, meghatározza a projekteket, előkészíti az infrastrukturális műveletek megvalósítását, és ez látható is. Az átlagember láthatja, a Szentendrei út példáján is, látják, hogy ezek óriási pozitív változások az egész ország infrastruktúráját illetően. Ha Vajdaságról beszélünk, ezek kétségtelenül olyan dolgok, amelyekre büszkék lehetünk.” A Szerbia Útjai közvállalat idén eddig mintegy 9,6 milliárd dinárt fordított a vajdasági utak újjáépítésére, illetve javítására. Még további 6 milliárd dinárt terveznek erre a célra fordítani - mondta Zorana Mihajlović szerb infrastrukturális miniszter: „Emlékeztetem önöket, hogy tart a Pancsova-Orlód-Római sáncok vasútvonal mintegy 112 kilométer hosszú szakaszának felújítása. A projekt összértéke 10 milliárd dinár. Az Újvidék és Nagybecskerek közötti vasútvonal 96 kilométeres szakaszának felújítása 430 millió dinárba került. Jövőre megkezdjük a Szabadkát és Zentát összekötő vasútvonal felújítását is. A Szerbiai Vasutak Közvállalat mintegy fél milliárd dinárt fordít ezekre a célokra.”Az ülésen szó esett a tartomány területén épülő ivóvízkezelő üzemek fontosságáról is, illetve azt is bejelentették, hogy hamarosan üzembe helyezik az új verseci vízgyárat.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Ostale vesti