Ugrás a tartalomra

Bajtai Balázs

1980-ban született Törökkanizsán. Az általános iskolát Martonoson, a középiskolát Magyarkanizsán végezte gépésztechnikusi szakon, majd 2012-ben okleveles közlekedési mérnökként szerzett oklevelet Belgrádban. A magyarkanizsai Közigazgatási hivatal Felügyelőségi főosztályvezetője.
2013 óta Magyarkanizsa község Közlekedésbiztonsági tanácsának koordinátora.
2016 és 2020 között a Tiszamenti vízművek felügyelőbizottságának tagja.
2016 óta a szabadkai Regionális Hulladéktároló és Hulladékgazdálkodási kft. Közgyűlésének tagja.
2016-ban inspektori államvizsgát szerez
2017-ben tűzvédelmi államvizsgát tesz a Belügyminisztériumban.
Aktívan részt vesz a civil életben már gyermekkora óta, az önkéntes tűzoltóknál tevékenykedik.
A martonosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja 1986 óta, ahol 1996-ban vizsgázott tűzoltói, majd 2006-ban tűzoltó tiszti oklevelet szerez. 2009-ben a magyarkanizsai Községi Tűzoltó Szövetség felterjesztésére előléptetik első osztályú tűzoltó tisztté, azóta ebben a rangban teljesít szolgálatot.
2006 és 2016 között a martonosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka, majd 2016-tól az Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke
2012-ben megválasztják a magyarkanizsai Községi Tűzoltó Szövetség főparancsnokának. Ezt a funkciót 2023-ig tölti be. 2023-tól előléptetik a Szövetség elnökévé.
2020-tól a Szerb Tűzoltó Szövetség, valamint a Vajdasági Tűzoltó Szövetség közgyűléseinek a tagja, ezen belül a Szerb Tűzoltó Szövetség nemzetközi kapcsolatokért felelős bizottságának vezetője.
Alapítója és vezetője a Magyar Tűzoltó Szövetség és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kezdeményezésére 2014-ben életrehívott Délvidéki Önkéntes Tűzoltó Hálózatnak, valamint alelnöke a Kárpáthaza Önkéntes Tűzoltó Hálózatnak.
2014-ben a közép- és dél Szerbiát érintő bel- és árvizekben kifejtett munkájáért megkapja a Szerb Tűzoltó Szövetség “Ezüst kereszt a hősiességért” elnevezésű kitüntetését.
2010-ben az önkéntes tűzoltóság fejlesztése érdekében kifejtett munkáért megkapja a Szerb Tűzoltó Szövetség “Őfelsége Tomislav Karađorđević herceg kitüntetése” III. fokozatát
2015 óta a VMSZ tagja, 2019 óta a helyi szervezet elnökségének munkáját segíti
Párjával 3 gyermeket nevelnek.