Ugrás a tartalomra

A VMSZ nem támogatja a médiaprivatizációt

Október 31-ére tolják ki az állami tulajdonban levő szerbiai médiumok magánosításának végső határidejét – ezt tartalmazza a köztájékoztatásról és médiumokról szóló törvény módosításjavaslata. Amennyiben elfogadják a módosítást, akkor azon médiumoknál, amelyekre vonatkozóan július 1-jéig közzéteszik a magánosítási felhívást, lehetővé válik az állami forrásokból történő pénzelés október 31-éig, ellenkező esetben nem.

Projektalapú finanszírozásról van szó. A javaslat szerint azoknál a médiumoknál, amelyeknél július 1-jéig nem teszik közzé a tőkeértékesítési felhívást, megszakad a privatizációs folyamat, illetve azzal folytatódik, hogy a részvényeket térítésmentesen szétosztják a dolgozók között. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője elmondta, a módosító javaslatot a szerbiai kormány már elfogadta, és továbbította a parlamentnek, hogy sürgősségi eljárásban vitassa meg.

A VMSZ nem támogatja a médiaprivatizációt, de az elfogadott törvény ezt a megoldást helyezte kilátásba 11 hónappal ezelőtt.

Pásztor Bálint, köztársasági parlamenti frakcióvezető, VMSZ: „Nagyon jó, hogy a kormány parlamenti eljárásba utalta sürgősségi eljárással ezt a törvénymódosítást, hiszen az illetékes állami szervek az elmúlt 11 hónapban egyetlenegy önkormányzati alapítású médiumnak a nyilvános felhívása sem jelent meg. Az elkövetkező hónapok elegendőek lesznek arra, hogy megjelenjen a nyilvános felhívás és lebonyolódjon az árverés a médiumok esetében. És nagyon jó, hogy a törvénymódosítás a törvény szövegében hagyja azt a megoldást, hogy a privatizációt követően 5 éven át fenn kelljen tartani az összes sugárzási nyelven a műsorrácsot, azaz meg kelljen őrizni a médiumnak a közszolgálati jellegét.”

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
Műhelymunkát tartott a hétvégén a Nefelejcs kézimunkacsoport, amelyen mintegy kilencvenen vettek részt.
A topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport tevékenységéről