Ugrás a tartalomra

ÜLÉSEZETT A TARTOMÁNYI PARLAMENT

Ki adott kevesebbet Vajdaságnak?

Megszavazták a költségvetés háromnegyed éves jelentését és megválasztották a tartományi ombudsman új helyetteseit

Dragomir Sekulić, Stevan Arambašić és Vukašinović Éva tartományi ombudsmanhelyetteseknek lejárt a korábbi hatéves mandátumuk, ezért új személyeket jelöltek ki ezekre a tisztségekre a Tartományi Képviselőház pénteki ülésén. Csökkentették az ombudsman helyetteseinek számát, öt helyett négyen lesznek ezután, ami annyit jelent, hogy a három személy helyett csak két újat jelöltek most ki. Vukašinović Éva továbbra is a kisebbségi ügyekkel lesz majd megbízva a jogvédő irodájában. Mivel legfeljebb két mandátuma lehet az illetékeseknek, a másik két ombudsmanhelyettesnek már nem is lehetett volna meghosszabbítani azt. Az általános kérdésekkel foglalkozó új jogvédő-helyettes Sirková Anikó lett. A sajtónak nyilatkozva Vukašinović Éva elmondta, hogy újraválasztását eddigi munkája elismerésének tartja. Mint mondta, készen áll a megkezdett munkának a folytatására, de arra is, hogy változtasson módszerein. A terepi munka továbbra is hangsúlyos lesz majd, de az eddiginél még nagyobb teret fog szentelni elmondása szerint a különféle kutatásoknak. Azt mondta, a kutatások általánosságban mutatnak rá bizonyos problémákra, s ennek fényében fogalmazhatnak meg fontos ajánlásokat az irodánál. Sirková Anikó közölte: a polgárok jogainak védelméről szól a munkája, s bár általános kérdésekkel megbízott helyettesnek számít majd, bizonyos feladatmegosztás mégis jelen lesz a hivatalon belül, s maga mindenekelőtt a szociális és egészségügyi kérdésekkel foglalkozik majd, de a börtönök látogatását is rá fogják bízni. Reményét fejezte ki, hogy eleget tud majd tenni új megbízatásának.

Az idei költségvetés első háromnegyed éves megvalósítása volt a tartományi parlament ülésének további napirendi pontja, mely, mint ahogyan az a pénzügyek megvitatása esetében lenni szokott, most is éles vitát váltott ki a Demokrata Párt, vagyis a tartományi kormány tagjai, illetve a Vajdaságban ellenzékként politizáló Szerb Haladó Párt képviselői között.

Miközben amiatt hangoskodtak a képviselők, hogy megállapítsák, melyik rezsim támogatta kevésbé a tartományt, Pásztor István házelnöknek nem egyszer kellett utasítania a hatalom és az ellenzék táborát is arra, hogy ne térjen el a napirendi ponttól a vita során, vagy hogy ugyanolyan figyelemmel hallgassa a másik képviselőcsoport tagjainak a felszólalását is, mint sajátjáét.

MELYIK ADÓSSÁG NAGYOBB?

Az erre a periódusra tervezett 64 milliárd dináros jövedelemnek 71 százaléka valósult meg, de a kiadások sem érték el az eredeti elképzelést, azoknak mintegy 60 százaléka valósult meg, s 38,5 milliárd dinárt jelentettek. Az ellenzéki haladó párt azt kifogásolta, hogy a tartománynak nagyon magas az eladósodottsága, ami fenntarthatatlan anyagi helyzetbe sodorta. Követelték Zoran Radoman pénzügyi titkárnak a lemondását is az általuk igen rossznak vélt teljesítmény miatt. Felszólalásában Radoman arra fektette a hangsúlyt, hogy a haladóknak jobb lenne a köztársaság adóssága miatt aggódniuk. A tartomány adóssága ugyanis egyéves költségvetésének a felét teszi ki, miközben az országé a költségvetés háromszorosát jelenti, s 3 ezer milliárd dinárra rúg. A haladók ekkor azt kifogásolták, hogy bármilyen kritikát fogalmaznak meg a tartományi szervek munkájával kapcsolatban, soha sem ezekre a bírálatokra kapnak választ, hanem a tartomány ujjal kezd mutogatni a köztársaságra, s arra, azon a szinten milyenek az állapotok. Jovan Lazarov és Vladimir Galić haladó párti képviselők hosszas vitába bocsátkoztak a pénzügyi titkárral, s nem számított ritkának az ügyrendre való hivatkozás – meg az azzal történő visszaélés sem.

 

MÁR MEGINT A HÉT SZÁZALÉK...

Újhelyi Ákos, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője felszólalásában hangsúlyozta, hogy a magyar párt számára támogatható a költségvetési jelentés, hiszen az egy pontos, áttekinthető helyzetképnek számít arról, hogyan költötte a tartomány a rendelkezésére álló eszközöket. Mint mondta, a megvalósítás azért maradt a tervezett szint alatt, mert egyrészt nem érkeztek meg a köztársaságtól a várt transzfereszközök, másrészt a vállalatok nyereségadója is alacsonyabb lett a tervezettnél. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga képviselői már a jövő évi köztársasági büdzséről beszéltek, s arról, hogy a köztársaság nem tartotta magát annak kidolgozása során az alkotmányban meghatározott Vajdaságot megillető hét százalékhoz, ami miatt a párt a Szerbiai Alkotmánybírósághoz készül fordulni. A Demokrata Párt jobbnak látja, ha a Tartományi Képviselőház egy egységes fellépéssel tudna reagálni a köztársasági költségvetés e hiányosságára, s javasolni fogják az ezzel kapcsolatos egyeztetéseket. Pásztor István az ülésen azt mondta, lett volna alkalom módosítási indítványt intézni a köztársasági parlamenthez, de ezt politikai okokból elmulasztotta megtenni a tartományi parlament. A VMSZ álláspontja az, hogy megvárja a költségvetés végleges, elfogadott formáját, s a párt elnökségén foglalkozzon a kérdéssel – tudtuk meg Újhelyitől.

ÚJ EGYETEMI TANÁCSTAGOK

A parlament jóváhagyta az Újvidéki Egyetem és az egyetemi karok tanácstagjainak a kinevezését is, a korábbiaknak szintén lejárt a mandátumuk. A kérdéssel a parlament oktatási bizottsága foglalkozott részletesen a pénteki ülést megelőzően. Mint arról beszámoltunk, a tanácsok tagjait a pártok javasolják, a képviselőcsoportok egymással megbeszélik a kvótákat, vagyis azt, hogy melyik politikai szervezet hány tagot delegálhat összesen. Ezzel a megbeszéléssel összhangban a Demokrata Párt 19, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga 17, a Szerb Haladó Párt 6, a Vajdasági Magyar Szövetség 5, a Szerbiai Szocialista Párt 4, a Szerb Radikális Párt pedig 2 tanácstagot jelölt ki.

A napirenden szerepelt még a Vajdasági Idegenforgalmi Szervezet feletti hatáskörök rendezése is.

Szerző (Forrás)
v.ár, Magyar Szó (Fotó: Ótos András)
Többi hír
Műhelymunkát tartott a hétvégén a Nefelejcs kézimunkacsoport, amelyen mintegy kilencvenen vettek részt.
A topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport tevékenységéről