You are here

A Vajdasági Magyar Szövetség Elnökségének állásfoglalása

 

A Magyar Mozgalom három társelnöke, Joó Horti Lívia, Garai Zsolt és Zsoldos Ferenc levélben azt kérik, hogy a magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága foglalkozzon azzal, hogy Pásztor István részt vett a november 25-ei emlékülésen, ahol egyébként a szerb köztársasági elnök tartott beszédet, elismerő és köszönő szavakkal illetve Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét, amiért a két ország viszonya, átlépve a történelmi szembenállás múltbéli fájdalmas tényein, közösen képes építeni a térség számára biztonságot nyújtó jövőt.

A Magyar Mozgalom három társelnöke – és nem elnöksége – levelében azt állítja, hogy a határon túli magyar közösségek vezetői közül egyedül Pásztor István volt az, aki elárulta a térség – nem kifejtve, ugyanakkor egyszerre említve a magyar közösség és Vajdaság autonómiatörekvéseit, illetve ,,Bácska, Bánát és Baranya” elcsatolását, ami nem egyenlő a jelenlegi Vajdasággal, tehát nem csak történelmi, hanem politikai szempontból is meggondolatlan vagy szándékosan uszító megfogalmazás.

 

,,Hetek óta tartó nacionalista eufória záróakkordjaként” jellemzik az egyórás emlékező ülést, amelyen Pásztor István részvétele által a ,,Vajdasági Magyar Szövetség pedig beállt azok mellé, akik politikájukkal teret adnak, sőt gerjesztik a szerb nacionalizmust”.

 

Ezekkel a megfogalmazásokkal a Magyar Mozgalom három társelnöke – elnöksége támogatása nélkül – retorikájában visszatér a múlt század kilencvenes éveiben alkalmazott miloševići retorikához, úgy tesznek, mintha nem tudnák, mit jelentett a szerb nacionalista eufória – csúfot űzve ezáltal abból a vajdasági faluból, amelynek lakossága fizikailag és üldöztetve megszenvedte a valóban szerb nacionalista eufóriát. Nem magyarok voltak, de ez nem csökkenti közös, vajdasági felelősségünket, amit a békés egymás mellett élés megtartása érdekében éreznünk kell. Nem beszélve arról, hogy csúfot űznek azokból a tízezrekből, akik magyarként a szerb nacionalista eufória elől menekülve hagyták el szülőföldjüket. Azokat a miloševići éveket kiegyenlíteni a november 25-i egyórás emlékező üléssel, a legrosszabb politikai üzenet az európai mércével is kiemelkedőnek minősülő magyar-szerb történelmi megbékélési törekvések vonatkozásában, és különösen az, amikor a szerb köztársasági elnök tisztelettel, elismeréssel beszél Magyarország miniszterelnökéről, a magyar népről és a vajdasági magyar közösségről, elkerülve minden arrogáns beütést, noha a száz évvel ezelőtti történelmi események a szerb nép számára nem csak évszázados autonómiájuk megszerzését, de az önállóságot is eredményezte – a magyar nép és Magyarország határainak rovására, ezek történelmi tények.

 

A vajdasági magyar közösség szülőföldjén élve osztozik a térség közelmúltja okozta helyzetben. A bőrén érzi egy összetákolt, mégis működő ország, Jugoszlávia háborús szétesése okozta hatalmas gazdasági lemaradást, ami legalább húsz éves leszakadást okozott a térség országaihoz viszonyítva.

 

Ugyanakkor a vajdasági magyar közösség egyedüliként a Kárpát-medencében rendelkezik kulturális autonómiával, a közösséget érintő, nemzeti identitását – nyelvhasználat, kultúra, oktatás, tájékoztatás – meghatározó kérdésekben önálló döntéshozatallal dolgozhat.

 

Ugyanakkor 2015 óta a gazdaságfejlesztési program által, amit csakis a vajdasági magyarok pályázhatnak meg, a gazdasági lemaradás kezelése is megkezdődött. Nyilvánvaló, hogy húsz, illetve harminc év háborúval, hiperinflációval, korrupcióval, politikai gyilkosságig jutó leszámolásokkal terhelt időszakát behozni néhány év alatt lehetetlen.

 

A jelenlegi, egyébiránt az Európai Unió minden szerve által tárgyalópartnerként tekintett szerb hatalomnak sikerült a csődtől megmenteni az országot. A VMSZ Magyarország Kormányának anyagi támogatásával megkezdte a magyar közösség gazdasági felzárkóztatását, a fiatalok családi házhoz juttatását.

 

Amennyiben a Magyar Mozgalom három társelnöke ezt bírálta volna, az politikai akció lett volna. De ennél sokkal veszélyesebb terepre tévedtek vagy tudatlanságból vagy nagyon is tudatosan.

 

Amit a Magyar Mozgalom három társelnöke – és nem elnöksége – november 25-e kapcsán megfogalmaz, az túlmutat azon, amit a száz évvel ezelőtti igazságtalan, a magyar közösséget kizáró döntés érzelmileg jelent, és ami akkor a háborús vesztes megalázását mutatta.

 

 Ugyanis a Magyar Mozgalom társelnökei – és nem elnöksége – ezen történelmi esemény kapcsán az uszítás, a történelmi revizionizmus, helyenként a politikai revizionizmus elemeinek beemelésével és mondataik bizonyos elemeinek irredenta allúzióival veszélyes és vállalhatatlan irányba mozdultak el ezen levelükben.

Nyomatékosan felszólítjuk Joó Horti Líviát, Garai Zsoltot és Zsoldos Ferencet, hogy zárják le azt a fajta beszédet nem csak a nyilvánosságban, nem csak feljelentő és nyilvános leveleikben, hanem önmagukban is. Az elmúlt évtizedekben Vajdaságban csak azoknak köszönve sikerült megőrizni a nyugalmat és békét, akik tartózkodtak a szélsőségesen nacionalista, nemzetgyűlölő megnyilvánulásoktól.

 

November 25-e elmúlt. de előttünk van 2020. június 4-e. Amennyiben ők ezt a diskurzust folytatják, az európai magyarságra hoznak szégyent, nem csak a saját fejükre, nem csak a Magyar Mozgalomra, nem csak a vajdasági magyarokra, de azokra a kárpátaljai magyarokra is, akik iskoláikért küzdenek, és azokra az erdélyiekre is, akik a magyar helységnevekért, a hivatalos magyar nyelvhasználatért küzdenek. És nem utolsó sorban szégyent hoznak és gátolják a 2010-ben megkezdődött határok feletti, a jószomszédi viszonyon alapuló kulturális és közjogi nemzetegyesítést.

 

A történelemhez, a történelmi tényekhez, a múlttal és a térség fájdalmas, a magyarságra nézve sokszorosan fájdalmas és a száz év alatt sokszor megalázó történelmi döntésekhez, amik a jelenlegi magyar-szerb viszonyban kölcsönös tiszteleten és megértésen alapulnak, csakis úgy lehet és szabad viszonyulni, hogy az egyetemes magyar nemzet és abban a vajdasági magyarok érdekét szem előtt tartva, soha nem felejtünk, de a jövőt építjük a szülőföldünkön mindazokkal, akikkel együtt élünk.

 

A Magyar Mozgalom három társelnöke, Joó Horti Lívia, Garai Zsolt és Zsoldos Ferenc nem érti sem a történelmi fájdalmat, sem a jövő kihívásait és tudatlanságból vagy feladatteljesítő szándékkal uszít és nem csak a magyarok és szerbek, de minden itt élő nemzeti közösség irányába ijesztő és megengedhetetlen retorikát alkalmaz. Az előttünk álló időszakban ezt nem engedheti meg magának még a Magyar Mozgalom sem.

 

Minderről vitának helye nincs, állásfoglalásunk végérvényes és elutasít minden megnyilvánulást, ami a magyar közösséget politikai, identitásbeli kiteljesedésében megnyilvánulásaival veszélyezteti, gyerekeinket pedig a minden, így a többségi közösségen belül is létező esetleges hőzöngőknek kiszolgáltatja.