You are here

Az idei évtől ingyenes minden inzulinnal kezelt beteg számára a tesztcsík

Mintegy 710 000 felnőtt cukorbeteg van Szerbiában, akiknek 36 százaléka nem kezelteti magát – jelentette be ma sajtótájékoztatón dr. Vickó Ferenc (a képen), az egészségügyi minisztérium államtitkára, egyúttal jelezve az állam azon szándékát is, hogy még ebben az évben megalapítja a betegség országos koordináló központját, írja a Tanjug.

Az egészségügyi minisztérium ezt a betegséget jelölte meg a legfontosabbnak azok között, melyeket elektronikus rendszerbe kell foglalnia, hogy figyelme kiterjedhessen minél nagyobb számú betegre. Vickó szavai szerint idén új nemzeti programot dolgoznak ki a diabétesz megelőzésére és ellenőrzés alatt tartására.

Mint azt a sajtótájékoztatón a szakállamtitkár bejelentette, Szerbiában 710 000 cukorbeteg van, ebből 245 000 nem tud a betegségéről, ezeknek túlnyomó többsége kettes típusú diabéteszben szenved.

– Ebben az esetben a betegség jelei alig mutatkoznak meg, szinte felismerhetetlenek mind a páciens, mind az egészségügyi szolgálat számára – mondta dr. Vickó, és hozzáfűzte –, külön gondot jelent, hogy a betegek szinte egyharmada már csak akkor jelentkezik orvosánál, amikor az alapbetegségének valamilyen szövődménye nyomasztja.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy költséges betegségről van szó. Nem csak a páciens és a családja, hanem az egészségügyi rendszer és az állam részére is megterhelő a hosszú éveken át tartó gyógykezelés. Véleménye szerint a betegek száma alapján mintegy 250 millió eurót fordít Szerbia a cukorbetegek gyógyítására.

Dr. Vickó emlékeztetett, hogy az idei évtől ingyenes minden inzulinnal kezelt beteg számára a tesztcsík, amivel a páciensek pontos betekintést nyernek pillanatnyi állapotukba.

Szerző: 
Magyar Szó online