Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Nem lesz pártszakadás

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Vajdasági Rádió és Televíziónak nyilatkozva visszautasította Maglai Jenő, Szabadka polgármesterének azon állításait, amelyek szerint VMSZ erővel kísérli megoldani helyzetet.

Mint ismeretes Maglai csütörtökön rossz döntésnek nevezte azt, hogy a VMSZ kizárta soraiból a szabadkai városi képviselő-testület kilenc VMSZ-es tagját, akik a párt frakcióján belül külön platformot hoztak létre a Magyar Mozgalom színeiben, majd hozzátette, azzal kapcsolatban, hogy a párton belül szakadás várható-e, egyelőre “senki se tudja megmondani, mi lesz”. Szavai szerint a probléma erővel történő megoldására tett próbálkozások nem javítanak a helyzeten.

Pásztor István szerint a párt szabályainak tiszteletben tartása nem azt jelenti, hogy a „a problémákat erővel oldanák meg”.

– A párt szabályainak tudatos megszegése és a belső áskálódás az erőszak, de ettől függetlenül nem lesz pártszakadás – mondta párt elnöke.

Szavai szerint elképzelhető, hogy egyesek nem fogadják el azokat a szabályokat, amelyeket maguk is megszavaztak annak idején, és ezért tüntetőleg kilépnek majd a pártból. Hozzátette, egyszerre nem lehet két széken ülni és előbb-utóbb kiderül az igazság, de lehet, hogy már ki is derült.

Az újságírói kérdésre, hogy Maglai Jenő, aki egyike a Magyar Mozgalom alapítóinak, a VMSZ-ben marad-e a pártelnök azt felelte, hogy részéről maradhat.

– Ettől kezdve ez már csak tőle függ – mondta Pásztor.

A pártelnök véleménye szerint Szabadkának és a szabadkaiaknak több száz fontosabb kérdés foglalkoztatja, mint a jelenlegi „komédia”, majd hozzátette, hogy a VMSZ egész pártagságára, a pártvezetőségre pedig különösképpen érvényesek a párt szabályai, ez utóbbiaknak pedig példát kellene mutatniuk, nem pedig intrikákat szőniük.

Szerző (Forrás)
VRTV, Magyar Szó
Többi hír