Ugrás a tartalomra

Pásztor Bálint: A mezőgazdaságnak kiszámítható támogatási rendszer kell

Kiszámíthatónak kell lennie a mezőgazdasági támogatási rendszernek, és ezt törvényben kell szabályozni – hangoztatja a Vajdasági Magyar Szövetség évek óta, nyilatkozta a Pannon RTV-nek Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője. A korábbi években a termelők hektáronként kétszer hatezer dináros támogatást kaptak, a mezőgazdasági támogatásokról szóló törvény módosításának javaslata értelmében viszont ez az összeg legfeljebb kétszer hatezer dinár lehetne, alsó határt nem határoztak meg, ezért a VMSZ módosítási indítványt nyújtott be. A VMSZ öt módosítási indítványa közül az egyik arra vonatkozik, hogy a kormány ne csökkenthesse drámaian a támogatás összegét, egy másik pedig arra, hogy a támogatottak köre se szűkülhessen.

Pásztor Bálint, köztársasági parlamenti frakcióvezető, VMSZ: „Két lehetőség állt előttünk, elméletileg. Az egyik lehetőség az lett volna, benyújtjuk, hogy minden maradjon a régiben, ezt a módosítási indítványt nyilvánvalóan elutasította volna a kormány, hiszen az idei év bebizonyította, hogy 9,5 milliárd dinár hiányzott a mezőgazdasági támogatásoknak a kifizetésére, tehát egészen biztosan nem lenne ennyi pénz jövőre sem. Éppen ezért a második, általunk reálisnak ítélt megoldást választottuk, és ezt nyújtottuk be módosítási indítvány formájában, hogy legfeljebb hat, de minimálisan négyezer dinárt, kétszer négyezer dinárt tegyenek ki ezek a támogatások.”

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A következő éveket is a Szerbia és Magyarország közötti kiváló kapcsolatok továbbfejlesztése, fontos projektumok megv
Noha a megalakult szerbiai kormány előtt számos kihívás van, a VMSZ új elképzelések kivitelezésére számít
A minap megalakult Szerbia új kormánya, ennek kapcsán Vicsek Annamáriával beszélgettünk, aki az elmúlt 8 évben az Okt
Annamária nyolc évig töltötte be az Oktatási Minisztérium államtitkári posztját