You are here

Nem politikai – alkotmányjogi kérdés

A 2013. évi szerbiai költségvetésre vonatkozó módosítási indítványokról hozott döntést keddi ülésén a Tartományi Képviselőház – Az indítványok célja szavatolni a Vajdaságnak járó hétszázalékos költségvetési részesedést, illetve a nagyberuházásokra fordítandó összeget

  
A jövő évi köztársasági költségvetés javaslata akképp számolja el a pénzt, hogy Vajdaságot egyértelműen megrövidíti néhány tízmilliárd dinárral. A javaslat szerint csak a nagyberuházásokra járó pénzből mintegy tízmilliárd dinár hiányozna. A tartományi parlament a kormány javaslatára – azt követően, hogy korábban már indítványozta a költségvetési rendszerről szóló jogszabály módosítását is – most három újabb módosítási indítványt szavazott meg, melyeket továbbítanak a köztársasági parlament elé megvitatásra.

Ahogyan azt a képviselőknek Zoran Radoman pénzügyi titkár elmagyarázta, ezeknek az indítványoknak a lényege abban áll, hogy javasolják: az oktatási intézményeknek, helyi önkormányzatoknak járó átutalásokat, amelyekhez a tartománynak nincs semmi köze, ne számolják bele a költségvetésbe, másrészt pedig a tartománynak utalják át a területén begyűjtött jövedéki adó 43 százalékát. Ezekkel a módosításokkal biztosítani lehetne az alkotmányban meghatározott hét százalékot jelentő összeg folyósítását.

A Szerb Radikális Párt és a Szerbiai Demokrata Párt határozottan ellenezték a javaslatok elfogadását.

Branislav Ristivojević, az SZDP képviselője kritizálta a tartományi kormányt, melynek, mint mondta, az utolsó pillanatban jutott eszébe a hat hónapja készülő törvény kapcsán, hogy gondok lesznek Vajdaság finanszírozásával. Olyan amatörizmus ez, mint az útkarbantartókat januárban meglepő hóesés esete – közölte.

A Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt képviselői azért nem tudták megszavazni az indítványokat, mert, mint kifejtették, azok nem rendezik tartósan, rendszerszerűen a tartomány pénzelésének gondjait. Igor Mirović, az SZHP frakcióvezetője azt kifogásolta, hogy a tartományi vezetőség ismét csak a bevételen gondolkodik, s a kiadásokról továbbra sem kész senkinek elszámolni. Pavle Budakov, az SZSZP képviselőcsoportjának vezetője egy olyan világos stratégiát hiányolt, mely a végleges kiutat keresné az előállt helyzetből. Emlékeztetett, hogy a tartomány a pénzelési gondok miatt már a Szerbiai Alkotmánybírósághoz is fordult korábban, most pedig folyton módosítási indítványokat terjeszt be a törvényjavaslatokra. Szerinte mindez nem vezet el a megoldáshoz, s csak mélyíti a Belgrád és Újvidék közötti ellentéteket. Pásztor István, a képviselőház elnöke ezekre a megjegyzésekre reagálva felszólalásában elmondta, hogy egyáltalán nincs ellenére a kérdés tartós rendezésre, de az időközben, ennek a tartós megoldásnak a megszületése előtt felmerülő alkalmi problémákat is kezelni kell a polgárok érdekében.

– Ezzel a három indítvánnyal azt tudjuk elérni, hogy a hét százalékról és annak struktúrájáról szóló alkotmányos garancia megvalósuljon. A vajdasági parlament elnökeként elkészítettem egy olyan levelet is, melyet a szerbiai parlament minden vajdasági képviselőjéhez eljuttatunk, s arra kérjük őket, hogy párthovatartozásuktól függetlenül vegyék fontolóra, mi annak a közegnek az érdeke, amelyik beválasztotta őket a parlamentbe, s ahova mindennap visszajárnak aludni – mondta el a médiának nyilatkozva Pásztor.

A dolgok logikája azt diktálja, tette hozzá, hogy a szerbiai parlamenti többség amellett álljon ki, amit ezelőtt pár héttel megfogalmazott.

– Túl nagy reményeink így nem lehetnek javaslatainkkal kapcsolatban, viszont áttörésként élem meg azt, hogy több mint tíz év próbálkozás, több tíz vajdasági indítvány után most van olyan, ami mellett érvelni lehet Belgrádban.

„MI TISZTELJÜK AZ ALKOTMÁNYT”

Dragoslav Petrović kormányalelnök az ellenzék térfeléről elhangzott kritikákra reagálva azt mondta, egyszerűen nem tudja megérteni azt az egyes képviselők által bemutatott erőfeszítést, amely mindenképp arra akar okot találni, miért nem kell megszavazni ezt a kezdeményezést.

– Arról van szó, hogy ha a képviselőház nem fogadja el a javaslatot, Vajdaság költségvetése több tízmilliárd dinárral lesz kisebb heteken belül. Ez nem politikai kérdés, ez alkotmányjogi kérdés. Csupán azt kérjük minden képviselőtől, hogy tartsa tiszteletben a kerettörvényt. Bennünket senki sem vádolhat azzal, hogy nem így teszünk. A legutóbbi döntés óta, íme, nem említettük, hogy Bácska, Bánát és Szerémség Vajdaság részét képezi, hogy Újvidék a tartomány fővárosa, nulla dinárt fizettünk a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémiának, ahogyan arról a bíróság rendelkezett. Mi tartjuk magunkat az alkotmányhoz, de akkor a másik fél is tegyen ugyanígy, s tartsa magát a hét százalékhoz is – hangsúlyozta Petrović.

PÁRBESZÉDDEL A MEGOLDÁSHOZ

Újhelyi Ákos, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője pártja támogatásáról biztosította az indítványokat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tartományi kormány öt évet késik Vajdaság finanszírozási kérdésének rendezésével, s a megoldás mostani keresésének okait a hatalmi struktúrák különbözőségében vélte felfedezni. Egeresi Sándor, a párt frakcióvezetője nyilatkozatában a Belgrád és Újvidék közötti dialógus megteremtésére fektette a hangsúlyt az alkotmánnyal, pénzeléssel kapcsolatban felmerült gondok rendezésekor.

– Másfél éve sürgetjük a Vajdaság pénzeléséről szóló törvény meghozását, eddig még nem történt meg, az ígéretek szerint jövőre talán majd meglesz. Vajdaság alkotmányos helyzetének kihasználását teszik lehetővé a ma elfogadott indítványok, hisz lehetőségünk van ilyen javaslatokat tenni a szerb parlament felé. Azzal kellett szembesülnünk, hogy Vajdaság érdekeit az előző hatalom sem viselte a szívén úgy, ahogyan azt elvártuk volna. A feszültségeket oldani kell, s ez nem egyoldalú lépésekkel, hanem csakis dialógus útján lehetséges – húzta alá Egeresi.

A vajdasági parlament Zoran Radomant hatalmazta fel arra, hogy Belgrádban képviselje a tartományi érdekeket az indítványok megvitatása során. Csütörtökön tartja meg következő ülését a vajdasági képviselőház, melyen, többek között, a Tartományi Nagyberuházási Alap és a Tartományi Garanciaalap pénzügyi jelentéseit is megvitatják.

Szerző: 
v.ár, Magyar Szó