You are here

A legfontosabb napirendi pontok között szerepelt a vagyonadó emeléséről szóló határozat, valamint az első kilenc hónap költségvetésének megvalósulása is.

Sorrendben a 27. ülését tartotta meg a zentai községi képviselő-testület szerdán. Az ülés harmadik napirendi pontjaként a vagyonadó kulcsának mértékéről tárgyaltak a politikusok. A bevezetőben elhangzott, hogy a 2018-as évre a zentai önkormányzat minimális adónövekedést határozott meg. Ez az emelkedés több területet is érint, köztük a szántóföldekre kirótt adót. Kanyó Marianna, a helyi adóigazgatás vezetője: „A mezőgazdasági földterületeknél tavalyi árhoz képest, a 120 dináros négyzetméter árat az idén 125-re, tehát mindössze 5 dinárral emeltük, és 1 század százalékos adóráta növekedéssel 2018-ban 1 hektár földre a polgár 1625 dináros adót kell, hogy fizessen, ami mindösszesen 1 hektáron 185 dináros drágulást jelent.”

Az ellenzéki Demokrata Párt támogatta az adók növekedéséről szóló napirendi pontot. Úgy gondolják, hogy a befizetett adóért cserébe a város polgárai is kapnak valamit. Popović Predrag, képviselő, Demokrata Párt: „Ebben az igazán nehéz helyzetben még mindig megjavítjuk a zentai utakat, cseréljük az égőtesteket az utcákon, meg fogjuk javítani a 38 éves fő szemafort a zentai autóbusz állomás előtt, ami most nem működik, azért, mert olyan elavult, hogy nincsenek pót alkatrészek részére, úgy, hogy vadonatújat kell beiktatni oda. ”

A szintén ellenzéki Magyar Mozgalom képviselői nem támogatták az adók növeléséről szóló határozatot. Zsoldos Ferenc, képviselő, Magyar Mozgalom: „Ebben nagyon nehéz anyagi helyzetben egyszerűen nincs, ami indokolhatná azt, hogy emeljük az adót. Tehát, hogy ha az emberek nehéz helyzetben vannak, akkor igazából nekünk is valahogy úgy kell összeállítanunk a kiadásokat, hogy az elegendő legyen egyébként a bevételekkel. Nem a bevételt kell az emberek kárára növelni egy nagyon szegény környezetben.”

A képviselő-testületi ülésen szó volt az első kilenc hónap költségvetésének realizálódásáról is. Az év ezen időszakában mintegy 400 millió dinár összértékű beruházások valósultak meg, vagy jelenleg is folyamatban vannak a község területén. Ceglédi Rudolf, Zenta Község polgármestere: „Úgy gondolom, hogy a beruházásoknak egy része a jövő év közepén fejeződik be, de elindultak ezek a beruházások, gondolok itt a Gimnázium épületének a felújítására, és a hozzáépítését említeném a legjobban a legelső helyen. Olyan kapitális objektumok is elkészültek ebben a periódusban, mint az Emléktemplom kiépítése, vagy pedig a Sportcsarnokhoz vezető út odavezetése.”

A felsorolt intézmények mellett az Egészségházon és a több, mint 100 éves Thurzó Lajos iskola épületén is megkezdődtek a felújítási munkálatok.

 

Szerző: 
Pannon RTV