You are here

Növekedett a községi költségvetés – Még mindig nem önállósult a szociális központ kishegyesi részlege

Pénteken délelőtt tartotta rendes ülését a kishegyesi községi képviselő-testület.

Összesen 19 pont szerepelt napirenden, melyek között voltak olyan lényegesek is mint a községi költségvetés módosítása, valamint egy testvérközségi szerződés megkötésének elfogadása. Szűgyi István, a községi képviselő-testület elnöke elsőként arról számolt be lapunknak, hogy növekedett a község költségvetése.

– A költségvetés kb. 30 millió dinárral növekedett a korábbihoz képest. Erre azért volt szükség, mert időközben pályázati pénzek folytak be a községbe, és ezeket bele kell építenünk a községi költségvetésbe. Az év elején még nem tudjuk, hogy milyen pályázati pénzekre számíthatunk, ezért az év folyamán 2-3 módosítást is el kell végeznünk a költségvetésen. A mostani módosításnak köszönhetően a költségvetés meghaladta az 561 millió dinárt – mondta el az elnök.

A képviselők tárgyaltak Topolya és Kishegyes Községek Szociális Központjáról is. Szűgyi ennek kapcsán elmondta, korábban határozat született arról, hogy a központ kishegyesi részlege önállósul. Ez azonban még nem valósult meg, aminek apróbb technikai okai vannak. A szükséges dolgokat kijavították és most a képviselők is jóváhagyták ezt – tudtuk meg az elnöktől. Ugyancsak napirenden szerepelt a középiskolások utaztatási és bentlakási költségének támogatása. Az önkormányzat most bővítette a támogatás kiírási módját, ennek köszönhetően sikerült lefedni a tanulók minden rétegét – fogalmazott Szűgyi. A községi képviselő-testület ülése lényeges pontja volt a testvérközségi kapcsolat jóváhagyása a magyarországi Gádorossal.

– Kishegyes községnek idáig csak Montenegróban voltak testvérközségei, Gádoros viszont az Európai Unióban van, ezért bizonyos pályázatokat csak velük közösen tudunk elkészíteni. Úgy érezzük, hogy Gádoros község minden szempontból megfelel, főleg annak tükrében, hogy ők kerestek meg bennünket ez ügyben. Mi ezt elfogadtuk, és feltételezem, hogy az év végéig a gádorosi önkormányzat is jóváhagyja a testvérközségi kapcsolat létrejöttét. Ha erre sor kerül, akkor ünnepélyes keretek között fogjuk aláírni a szerződést – mondta el a községi képviselő-testület elnöke, majd végezetül arról is szólt, hogy változás történt a nemzetek közti viszonyok tanácstagjainak megválasztásában. Idáig a történelmi egyházak ajánlottak tagokat a tanácsba. Ez a lehetőség továbbra is megmarad, viszont a jövőben a nemzeti tanácsok véleményét is ki fogják kérni ezzel kapcsolatban – tudtuk meg Szűgyitől.

Szerző: 
Magyar Szó, L.J.