Ugrás a tartalomra

Topolya: Kevesebb szolgálati jármű, több pénz a mezőgazdaságra

Ülésezett a községi képviselő-testület

A topolyai községi képviselők ma úgy döntöttek, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő tizenhat személygépkocsiból kilencet eladnak, a befolyó összeget pedig az oktatás és az egészségügy támogatására fordítják. A mezőgazdasági földterületek védelmére vonatkozó program megvalósítására ebben az évben mintegy 2 millió dinárral többet irányoztak elő, mint a tavalyi évben. Ez egyben azt jelenti, hogy idén több pénz jut a határba vezető utak rendezésére, fásításra, de a jégelhárító rendszer és a mezőőr szolgálat támogatására is többet fordíthatnak majd.

A négy órán át tartó ülés nehézkesen indult, mert az ellenzéki képviselők különféle pontatlanságokra hivatkoztak a legutóbbi ülés jegyzőkönyvi kivonatával kapcsolatban. Helyesírási hibákon kívül a napirendi pontok sorszámának pontatlan feltüntetését is kifogásolták. A Telekrendezési Közvállalat tavalyi gazdálkodási programjával kapcsolatban is kifogásokat emlegettek, pl. hogy a város központjában éppen átalakítás alatt álló térhez szükséges burkolólapokat már jó előre kifizették, de nem lett leszállítva. Emellett kifogásokat emeltek az igazgató kinevezésére vonatkozó eljárás lebonyolításával kapcsolatban is.

Az ülésen a képviselők Ivanics Zoltán okleveles közgazdászt nevezték ki a Telekrendezési Vállalat igazgatójának, aki eddig ezt a tisztséget megbízott igazgatóként töltötte be. A gazdálkodási programmal kapcsolatban emelt kifogásokról az igazgató elmondta, azok arra az időszakra vonatkoznak, amikor még nem volt a vállalatban, ezért ha történtek törvénytelenségek, azt a belügyi szerveknek kell kivizsgálni. A Szabadkai Múzeum topolyai részlegének tavalyi munkája is napirenden szerepelt, ekkor hangzott el az információ, hogy az önálló topolyai múzeum alapszabályzatát már elfogadta az igazgató bizottság, a következő lépés lehet a topolyai részleg teljes önállósodása. A Telekrendezési Közvállalat, a Kishegyes-Topolya Községközi Szociális Központ tavalyi évi gazdálkodásáról szóló jelentés mellett a községi polgári jogvédő munkájáról szóló jelentés és a polgári jogvédő idei évi munkaterve is napirenden szerepelt. Felügyelő- és igazgató bizottsági tagok kinevezéséről is döntöttek. A kkt jelenlegi összetételben megtartott 25. ülésén a 41 képviselő közül 40-en jelentek meg.

Szerző (Forrás)
Tóth Péter, Vajdaság Ma
Többi hír
Műhelymunkát tartott a hétvégén a Nefelejcs kézimunkacsoport, amelyen mintegy kilencvenen vettek részt.
A topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport tevékenységéről